Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: itt a megegyezés, ő lesz a Chelsea új menedzsere! – sajtóhír

Megtalálta Thomas Tuchel utódját az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Chelsea: a Kékek a Brighton & Hove Albion jelenlegi trénerét, Graham Pottert fogják kinevezni – értesült róla az átigazolási hírekben jártas Fabrizio Romano.

Potter állítólag mindenben megegyezett a Chelsea vezetőségével, már csak a két klubnak kell dűlőre jutnia az esetleges kivásárlási árat illetően. A tárgyalások az utolsó fázisba érkeztek, már a bejelentéshez szükséges dokumentumok is elő vannak készítve.

Az angol edző a 2019-es Premier League-debütálása óta remek munkát végzett a Brightonnál, a klubnak ugyanis nemigen voltak kiesési gondjai Potter kezei alatt: a tavalyi szezonban például a 9. helyen zártak, jelenleg pedig az előkelő 4. pozíciót foglalják el a táblázaton.

Az egybehangzó sajtóinformációkból az is kiderült, hogy a londoniak új tulajdonosa, Todd Boehly nem áll le a menedzser kinevezését követően, ugyanis a legfrissebb terv egy, az új projekthez megfelelő sportigazgató alkalmazása.