Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a sereghajtó menedzsere felkészült a menesztésére

Az angol bajnokság (Premier League) szombati játéknapján a Tottenham 6-2-re kiütötte a Leicester City-t, melyet követően a “rókák” menedzserének pozíciója valós veszélybe kerülhet…

(Photo by Clive Rose/Getty Images)

A nyeretlen sereghajtó Leicester City menedzsere, Brendan Rodgers emelt fővel nyilatkozott a mérkőzés után a Sky Sports kamerái előtt:

“Bármi is történik, nagyon tisztelem a klub tulajdonosait. Hatalmas támogatást nyújtottak nekem, amióta csak itt vagyok. Tisztában vagyok a játékkal és a labdarúgással, ezért nem gondolnám, hogy az eredmény a mérkőzést tükrözi. Ugyanakkor a lényeg sajnos az, hogy súlyos vereséget szenvedtünk.”

A 49 éves északír szakember 2019 februárjában váltotta Claude Puelt a menedzseri székben. A korábban a Liverpoolt és a Celticet irányító Rodgers az első két szezonjában az ötödik helyig vezette a csapatot, úgy, hogy mindkétszer a végsőkig versenyben volt a BL-indulásért. Az előző kiírásban a még mindig vállalható nyolcadik helyig kormányozta a Leicestert.

Ehhez képest az idei szezont hét forduló alatt hat vereséggel és egyetlen ponttal kezdték, melyben a klub inaktív nyári átigazolási piaca is komoly szerepet játszhatott.