Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Giroud gólja kevésnek bizonyult, a Napoli nyerte a bajnokaspiránsok csatáját! – videóval

A szezont egyaránt kiválóan kezdő AC Milan és Napoli összecsapásával zárult az olasz bajnokság (Serie A) 7. fordulója.

(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

Jó iramban kezdte meg a mérkőzést a két bajnokaspiráns együttes. A félidő első felében mindkét csapat rendre eljutott a másik kapujáig, ám a veszélyesebb helyzeteket a Milan dolgozta ki. A hazaiak első ígéretes lehetősége a 13. percben alakult ki, amikor Giroud löketét Meret tudta komoly bravúrral a felsőlécre tolni. A vendégek részéről Kvaratskhelia jelentette a legnagyobb veszélyt, a védők sokszor csak szabálytalanságok árán tudták megtörni a Napoli támadások lendületét. A 28. minutumban aztán ismét a Milan veszélyeztetett, ekkor Krunic közeli fejesét kellett hatástalanítania Meretnek. A 36. percben aztán a Napoli is jelentkezett egy fejessel, de Politano próbálkozását Maignan könnyedén hárítani tudta, így 0:0-s döntetlennel vonulhattak a szünetre a felek.

A második játékrész elején ismét Kvaratskhelia bontotta meg a Milan védekezését, és a csereként beálló Dest szabálytalankodott vele szemben, így büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyest Politano értékesítette, 0-1! A vezetés megszerzését követően a Napoli átadta a területet a Milannak, amely igyekezett is a kapuja elé szegezni a vendégeket, de ez sokáig nem mutatkozott meg kapura veszélyes próbálkozásokban. Egészen a 68. percig, amikor Messias lövését védte nagy bravúrral Meret. 1 minutummal később viszont már Meret is tehetetlen volt! De Ketelaere kiugratásából Hernández tudott betörni a szélen, a középre tett labdáját pedig Giroud pofozta a hálóba, 1-1! A 78. percben aztán ismét megszerezte a vezetést a Napoli, mondhatni némileg a semmiből. Egy beadás követően a csereként beálló Simeone érkezett teljesen üresen középen, és védhetetlenül a hálóba bólintotta a játékszert, 1-2! A 86. percben aztán ismét közel járt az egyenlítéshez a Milan. Egy középre adott labda Kalulu elé keveredett, de a védő lövése a felsőlécről vágódott ki. Ezt követően már nem tudott újabb veszélyes helyzetet kidolgozni a Milan, így a Napoli tudta megőrizni a veretlenségét, és az élről várhatják a válogatott szünet utáni folytatást!

AC Milan – Napoli 1-2 (0-0)
Helyszín:
San Siro Vezette: M. Mariani
Gólszerzők:
Giroud (69.) ill. Politano (55. – büntető), Simeone (78.)
Sárga lapok: Kjaer (18.), Calabria (45.), Krunic (53.), Tomori (74.) ill. Rrahmani (63.), Simeone (70.), Zerbin (87.)
Kiállítás: -ill.-

AC Milan: Maignan – Hernández, Tomori, Kjaer (Kalulu 46.), Calabria (Dest 46.) – Tonali, Bennacer, Krunic (Diaz 66.), De Ketelaere (Adli 82.), Saelemaekers (Messias 66.) – Giroud Vezetőedző: Stefano Pioli

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Kim, Rui (Olivera 90+1.) – Anguissa, Lobotka, Politano (Zerbin 66.), Zielinski (Ndombele 87.), Kvaratskhelia (Elmas 87.) – Raspadori (Simeone 66.) Vezetőedző: Luciano Spalletti

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei:

Péntek:
Salernitana 1-2 Lecce

Szombat:
Bologna 0-1 Empoli
Spezia 2-1 Sampdoria
Torino 0-1 Sassuolo

Vasárnap:
Udinese 3-1 Inter
Cremonese 0-4 Lazio
Fiorentina 2-0 Verona
Monza 1-0 Juventus
AS Roma 0-1 Atalanta
AC Milan 1-2 Napoli

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore