Kész elengedni létszámfeletti középpályását a Manchester United! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese a téli átigazolási időszakban kész elengedni középpályását, Donny van de Beeket.

(Photo by John Walton/PA Images via Getty Images)

A 90min legfrissebb beszámolója alapján a Manchester United vezetősége közölte Donny van de Beekkel, hogy télen távozhat a csapattól. A holland középpályás 2020 nyarán igazolt a “Vörös Ördögökhöz”, akik 39 millió eurót fizettek érte az Ajaxnak. A 25 éves játékos számára azóta nem sok esély adódott a bizonyításra egyik menedzsernél sem, és csak elvétve jutott lehetőséghez a csapatban. Van de Beeknek Erik ten Hag érkezése jelenthetett volna új esélyt, ám korábbi mestere sem szavazott eddig bizalmat számára a csapatban. A középpályás ebben a szezonban ugyanis mindössze 3 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken összesen 19 percet kapott. A hírek szerint a holland futballista a tél folyamán minden bizonnyal kölcsönbe fog távozni, ahogy történt az vele tavaly is, amikor az Evertonnál töltött el fél szezont. A sajtó értesülései alapján van de Beek iránt a szigetországból is érdeklődnek, de leginkább a PSV és az Ajax kíséri figyelemmel a jelenlegi vesszőfutását.

Donny van de Beek az elmúlt két szezonban összesen 53 mérkőzésen lépett pályára a Manchester United színeiben, amelyeken 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti a csapathoz. Piaci értékét 20 millió euróra taksálja a transfermarkt.