Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter és a Lazio korábbi kiválósága edzőként térhet vissza Olaszországba – sajtóhír

Miután Claudio Ranieri visszautasította a megkeresést, megbízható olasz források szerint a Crvena zvezda korábbi trénere a legfőbb kiszemelt a Sampdoria kispadjára…

(Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)

Gianluca Di Marzio beszámolói szerint a Sampdoria ismét ajánlatott tett Dejan Sztankovics részére, hogy legyen a csapat vezetőedzője, miután a közelmúltban távozott a Crvena zvezda éléről.

A 44 éves tréner 2019 decemberétől idén augusztusig volt a belgrádi csapat edzője, mellyet három szerb bajnoki címet és két szerb kupát nyert. Sztankovics azt köveőten mondott le a Crvena kispadjáról, hogy a csapat nem jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára. Legutóbbi állomáshelyén 134 mérkőzésből 105-öt megnyert húsz döntetlen és kilenc vereség mellett.

Sztankovics annak idején aktív játékosként karrierje nagy részét a Serie A-ban töltötte, hiszen a keménykötésű középpályás a Lazio (1998-2004) és az Inter (2004-2013) futballistája volt. Tagja volt az ezredforduló idején bajnoki címet nyerő római gárdának, a milánóiakkal pedig öt scudettót nyert, és a 2010-es triplázásból is kivette a részét.

A trénert a Sampdoria már tavaly is megkörnyékezte, amikor még szerződésben állt a Crvenával, azonban a szerb csapatnál hallani sem akartak a tréner elengedéséről, most azonban úgy tűnik, hogy minden külső akadály elhárult, és csak a szakemberen múlhat, hogy elfogadja-e a genovaiak ajánlatát.

A Samp nyolc forduló után mindössze két ponttal sereghajtó a Serie A-ban, emiatt rúgták ki Marco Giampaolót az állásából.