A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A Manchester United kihagyja a keretéből Cristiano Ronaldót a következő mérkőzésen, miután a portugál klasszis a legutóbbi meccs befejezése előtt bevonult az öltözőbe…
(Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)
A Manchester United veterán támadója, Cristiano Ronaldo ismét nem tudta visszafogni az érzelmeit, és a Tottenham elleni mérkőzésen már a lefújás előtti percekben besétálta az öltözőbe, miután konstatálta, hogy nem fogják őt becserélni. A portugál klasszis az alábbi sorokkal reagált:
“Ahogy egész pályafutásom során mindig tettem, próbálok úgy élni és játszani, hogy megadjam a tiszteletet a kollégáimnak, az ellenfeleimnek és az edzőimnek. Ez nem változott. Én sem változtam. Ugyanaz az ember és sportoló vagyok, aki az elmúlt 20 évben a futball elitjébe tartozott, és a tisztelet mindig nagyon fontos szerepet játszott a döntéshozatali folyamataimban.
Nagyon fiatalon kezdtem, az idősebb, tapasztaltabb futballisták példája mindig nagyon fontos volt számomra. Így később én is próbáltam utat mutatni a fiataloknak azokban a csapatokban, amelyeket képviseltem. Sajnos ez nem mindig lehetséges, néha a pillanat hevében eluralkodnak rajtunk az érzelmek.
Most úgy érzem, keményen kell dolgoznom, támogatnom kell a csapattársaimat, és készen kell állnom bármire bármely mérkőzésen. Nem opció, hogy engedek a nyomásnak. Sosem volt. Ez a Manchester United, és össze kell tartanunk. Hamarosan újra együtt leszünk.”
A 37 éves támadó az idei szezonban csapata tíz bajnoki mérkőzése közül csupán kétszer volt kezdő, összesen pedig nyolc alkalommal lépett pályára. Ronaldo jobbára csak az Európa-ligában kap lehetőséget a bizonyításra, azonban alapesetben a bajnokságban már nem számol vele kezdőként az edzője.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!