Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi válogatott játékos lett a Budafok új sportigazgatója – HIVATALOS

A pontlevonással sújtott Budafok csapata pénteken bejelentette újdonsült sportigazgatójának kilétét…

 

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budafok csapata bejelentette, hogy új sportigazgatója a továbbiakban a csapat korábbi játékosa, Filkor Attila lesz.

“Kellett néhány éjszaka, amíg átgondoltam és átrágtam magam a dolgokon, de ha őszinte akarok lenni, igazából büszkén vállaltam el ezt a felkérést. Amit ezúton is szeretnék megköszöni Jakab János tiszteletbeli elnök úrnak és a csapattársaimnak is, akikkel nagyszerű a kapcsolatom, alighanem ez is szerepet játszott a vezetőség döntésében. Nyáron egyébként már felmerült, hogy ha befejezem az aktív pályafutásomat, akkor valamilyen szerepkörben számítana rám a klub, most viszont felpörögtek az események. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy hálát mondjak Oláh Lórántnak a vele közösen eltöltött időszakért, nagyon jó volt a kapcsolatunk és rengeteget tanultam tőle, jó példát mutatott nekem, amit igyekszem majd kamatoztatni” – árulta el az újonnan kinevezett szakember a klub hivatalos honlapjának.

A 34 éves korábbi játékos 2007-ben hat mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban. Filkor az Internazionale és a Milan játékosaként Olaszországban a Grosseto, a Sassuolo, a Gallipoli, a Triestina, a Livorno, a Bari, a Pro Vercelli és az Avellino együttesében szerepelt, illetve tett egy kitérőt Franciaországban, a Chateauroux-nál is. 2015 nyarán tért haza, előbb az Újpest FC, majd a Gyirmót FC Győr futballistája volt, mielőtt Budafokra igazolt volna.

A Budafoktól a pontlevonással járó operatív hibát követően Oláh Lóránt sportigazgató és Varga Péter technikai vezető benyújtotta a lemondását, és az érintettek elhagyták a klubot.