Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Boca Juniors lett az argentin bajnok, a River a harmadik helyen végzett – KÖRKÉP

Ahogyan arról beszámoltunk, az argentin bajnokság (Liga Profesional) 2022-es kiírását az utolsó fordulóban a Boca Juniors nyerte meg a Racing Club előtt…

(Photo by Mariano Gabriel Sanchez/Anadolu Agency via Getty Images)

Az idei második argentin bajnoki idényben, a Liga Profesional elnevezésű sorozatban a 28 csapatot egy csoportba sorolták. Ebben a kiírásban 27 fordulót játszottak egymással, minden csapat minden ellenféllel egyszer találkozott, lehetőség szerint a tavalyihoz képest fordított pályaválasztásban.

A szezont mérsékelten kezdő Boca Juniors nem akármilyen hajrával hódította el a bajnoki címet, ugyanis Hugo Ibarra nyáron még gödörben lévő csapata az utolsó 17 fordulóban csak egyetlen vereséget regisztrált, így az utolsó körben bebiztosította az első helyét. A Newell’s elleni váratlan vereség után sikerrel abszolválták a Gimnasia elleni meccspótlást, majd a záró fordulóban az Independiente ellen már egy döntetlen is elég volt az üdvösséghez, köszönhetően annak, hogy az ősi rivális River legyőzte a második helyen végző Racing Clubot.

Fernando Gago csapata zárta a legjobb mutatóval az egyesített 2022-es tabellát, hiszen emlékezhetünk rá, hogy a – szintén a Boca által megnyert – Copa de la Liga Profesionalt veretlenül abszolválták, úgy estek ki tizenegyesekkel az elődöntőben. Az Academia nagyszerű idényt futott, tényleg csak egy kevés hiányzott ahhoz, hogy ne koronáztassanak meg a szezon végén. Talán ha Galván belőtte volna a tizenegyest a River ellen 1-1-nél. Mindenesetre a fiatal edző reményteljes pályafutás előtt áll, és amennyiben sikerül együtt tartani ezt a csapatot, akkor a Racing jövőre a hazai és a nemzetközi porondon is maradandót alkothat.

A River Plate a hullámzó idény végén az utolsó fordulóban aratott sikerrel elcsípte a harmadik helyezést, így szépen tudták elbúcsúztatni Marcelo Gallardót, azok után, hogy előtte Muneco utolsó hazai mérkőzésén kellemetlen meglepetésre kikaptak a Rosário Centraltól. Sok változás volt a csapat háza táján, több minőségi labdarúgó távozott Európába, és az emblematikus vezetőedző leköszönésével tényleg új korszak köszönthet be a csapatnál. Az argentin sajtó szerint Martín Demichelis és Pablo Aimar a legnagyobb esélyes arra, hogy átvegye Gallardo helyét a kispadon.

Az argentin amatőr labdarúgás sikercsapata, az Huracán futott be a Riverrel azonos pontszámmal a negyedik helyen, rég nem látott magasságokba érve. A Globo ráadásul a Gimnasia-Boca meccspótlásig még a bajnoki címben is reménykedhetett, a zárókörben azonban már nem volt rá matematikai esélye. Mindenképpen várakozáson felüli idényt futottak, négy vereségük az egész mezőnyben a legkevesebb volt. A sokáig élen álló Atlético Tucumán a szezon utolsó harmadára látványosan elfogyott, az utolsó hat meccsből csak egyet megnyerve kocogott be az ötödik helyen.

A 2014-es Libertadores-kupa-győztes San Lorenzo a májusban kinevezett Rubén Insúa vezetésével fantasztikus hajrát produkált, az utolsó hat fordulóban elért öt győzelemmel a hatodik helyen értek célba. A Sebastián Torricótól és Néstor Ortigozától búcsúzó csapat az előkelő hatodik helyet csípte el, és újra bejutott egy nemzetközi kupába. A Ciclón az utolsó körben előzte meg a meseszerű 2022-es idényt futó Tigrét, amely az első kiírásban döntőt játszott, a másodikban pedig hetedik lett. Ráadásul Mateo Retegui személyében a Liga Profesional gólkirályát is ők adták, a támadó 19 góllal zárta az idényt.

Bár menet közben mindkét csapat jobban is állt, az utolsó fordulóban végbement helycserének köszönhetően az Argentinos Juniors végzett a nyolcadik, a Gimnasia La Plata pedig a kilencedik helyen. Az átlagpontok alapján kiesőnek számító Patronato az utolsó három meccse megnyerésével elcsípte a tizedik helyet azonos pontszámban a Gabriel Heinzét kinevező Newell’s Old Boysszal és az évadot szintén három győzelemmel búcsúztató Defensa y Justiciával. Az Halcón az utolsó edzőváltás óta magára talált és hiába vesztegelt sokáig a legalsó régióban, képes volt a táblázat első felébe felküzdeni magát.

 

Az éves egyesített tabella alapján a Libertadores-kupa 2023-as főtáblájára a Racing, a Boca, a River és az Argentinos automatikusan kvalifikálta magát, míg az Huracán selejtezőt játszhat. A Copa Argentina győztese szintén főtáblás lesz, amely a Patronato vagy a Talleres Córdoba közül kerülhet ki, ők játsszák ugyanis a vasárnapi finálét. Eközben a Copa Sudamericanában a Gimnasia, a Defensa, a Tigre, a Newell’s, az Estudiantes és a San Lorenzo szerepelhet majd.

A Talleres Córdoba a bajnokságot a 13. helyen zárta, azonos pontszámmal a sokáig dicstelenül álló Independientével, amely új vezetősége révén komoly terveket szövegetne jövőre. Ugyancsak a tabella ezen régiójában végzett az Abel Balbo által vezetett Central Córdoba, a sokat kritizált Barracas Central vagy éppen a végig várakozáson alul teljesítő Estudiantes La Plata.

Carlos Tévez a huszadik helyre kormányozta be a Rosário Centralt, amely az utolsó tíz fordulóban csak egyetlen mérkőzést tudott megnyerni temérdek döntetlen mellett. Azonos pontszámban végeztek a Sarmientóval és az Unión Santa Fével, ellenben még náluk is gyengébben teljesített az Arsenal Sarandi vagy a Banfield. Az egész évben vetegáló Colón Luis Miguel Rodríguez szerepvállalása ellenére csak a 25. helyet szerezte meg.

A Vélez Sarsfield az utolsó négy meccséből hármat megnyert, így összesen hat sikerrel zárta a szezont a vállalhatatlan 26. helyen. A Libertadores-kupában elődöntőig jutó Fortín csak a több sebből vérző Lanúst és az atomjaira hulló Aldosivit tudta megelőzni. Utóbbi a 27 forduló alatt mindössze 16 pontot gyűjtött, négy-négy győzelem és döntetlen mellett 19 alkalommal kapitulált.

Az elmúlt három év átlagpontjai alapján az utolsó két helyen az említett Patronato és az Aldosivi végzett, így az eredeti versenykiírás szerint kiestek a másodosztályba. Azonban mivel fontolóra vették a kiesők eltörlését és a létszám emelését, még egyáltalán nem biztos a kiesésük.

Ami biztos, hogy a Belgrano automatikusan feljutott az első osztályba, a másik feljutó a Primera Nacional rájátszásának győztese lesz. A másodosztályú playoff-ban jelenleg az elődöntőknél tartanak, ahol Estudiantes de Buenos Aires-Gimnasia Mendoza és Defensores de Belgrano-Instituto párharcokat vívnak majd.

A bajnokság végeredménye

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)


Standings provided by Sofascore

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!