Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: meglepően nagy verést kapott a Chelsea a Sirályoktól – videóval

Írni sem lehetett volna ennél szebb forgatókönyvet a Brighton and Hove Albion drukkerek számára, miután egykori vezetőedzőjük pont a londoniak miatt hagyta ott őket…

(Photo by Bryn Lennon/Getty Images)

Hihetetlen meglepetés született a Premier League 14. fordulójában, hiszen a Brighton and Hove Albion hazai pályán, magabiztosan döngölte a földbe a Graham Potter által vezényelt Chelsea együttesét.

De Zerbi Brightonja nem félt a saját játékát játszani, az eredmény pedig már az ötödik percben meglátszott, amikor a Sirályok belga támadója, Leandro Trossard elegánsan fektette el Kepát és gurította el mellette a labdát a vendégek kapujába. A hideg zuhany pedig folytatódott: egy szögletet követően Loftus-Cheek rúgott öngólt a saját kapujába, majd egy baloldali támadást követően Chalobah lábáról pattant be a beadás, így sokkolva Graham Pottert a londoniak kispadján.

A Chelseaben volt annyi lelkierő, hogy Havertz lévén szépíteni tudtak és visszajöttek a mérkőzésbe, azonban Pascal Gross a lefújást megelőzően bevitte a végső döfést, így beállítva a 4-1-es végeredményt.

Graham Potter így az első vereségét szenvedte el a Chelsea kispadján, míg az őt váltó De Zerbi az első győzelmét ünnepelhette a közönséggel…

Brighton and Hove Albion – Chelsea  4-1 (3-0)
Gólszerzők:
Trossard (5.) Loftus-Cheek (14.) Chalobah (42.) Gross (90+2.) ill. Havertz (48.)
Kiállítás:
ill.

A 14. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Leicester City – Manchester City 0-1
Bournemouth – Tottenham 2-2
Brentford – Wolverhampton 1-1
Brighton – Chelsea 4-1
Crystal Palace – Southampton 1-0
Newcastle United – Aston Villa 4-0
18:30 Fulham – Everton (Tv: Spíler 1)
20:45 Liverpool – Leeds United (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Arsenal – Nottingham Forest (Tv: Match 4)
17:15 Manchester United – West Ham United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore