Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Gazdag Dániel meg akarja nyerni a bajnokságot

Az MLS-ben szereplő Philadelphia Union színeiben nagyszerű idényt futó magyar légiós komoly távlati terveket szövöget…

(Photo by Ira L. Black – Corbis/Getty Images)

A Philadelphia Union magyar válogatott játékosa, Gazdag Dániel a szombati MLS-nagydöntő kapcsán az M1 aktuális csatornának nyilatkozott:

“Örültem, hogy újra gólt tudtam szerezni, ráadásul fontos gól volt, 1-1-nél az én találatommal vettük át a vezetést. Örülök, hogy ilyen fontos tagja vagyok a csapatnak, és sokat tudok segíteni.”

Gazdag az MLS 2022-es alapszakaszában 34 mérkőzésen 22-szer volt eredményes, emellett kiosztott 6 gólpasszt is, ennek ellenére nem jelölték őt az év játékosa díjra. A keleti konferencia döntőjében ugyancsak eredményes tudott lenni a New York City FC elleni 3-1-es győzelem alkalmával. A szombati döntőben a Philly ellenfele az alapszakasz-győztes Los Angeles FC lesz, amely többek közt Carlos Velát, Gareth Bale-t és Giorgio Chiellinit is foglalkoztatja:

“Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, idegenben játszunk majd, ez az ellenfélnek kedvez. Egy jó csapatról, jó játékosokról van szó, de képesnek tartom magunkat arra, hogy meglepjük őket. Egyszer már játszottunk velük az alapszakaszban, akkor 2-2 lett a meccs. Bízom benne, hogy a hétvégén is jó mérkőzést játszunk velük” – mondta el Gazdag a döntőről.

“Szeretném a magyar után az amerikai bajnokságot is megnyerni. Szép lenne, ha karrierem második bajnokságában is győzni tudnék. A többi major sportághoz hasonlóan itt is gyűrűt adnak a bajnoki cím mellé, nagyon örülnék, ha nekem is lenne egy” – tette hozzá.

A futballista elárulta, hogy a sportigazgató és az ügynöke már beszélgettek az esetleges szerződéshosszabbításáról, az egyesület szeretné, ha továbbra is maradna, és ő is jól érzi magát a családjával Philadelphiában, de egyelőre nem a jövőjére, hanem a döntőre fókuszál.