Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csercseszov: “Elsősorban az eredményt tartjuk szem előtt”

Az Európa-liga-csoportját már biztosan megnyerő Ferencváros a Trabzonspor otthonában játssza az utolsó mérkőzését…

 

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov elmondta, hogy a sorozatos terhelés miatt nem véletlen utaznak némileg tartalékosabb kerettel erre az összecsapásra:

“Ez a hatodik meccsünk a csoportban, és egy ilyen szoros menetrendben sajnos benne van, hogy sérülések miatt egy-két játékost nélkülöznünk kell. Ezért is van ilyen sok fiatal velünk, de a holnapi meccs egy nagyon fontos mérkőzés lesz, elsősorban az eredményt tartjuk szem előtt, és nem azt, hogy hány fiatal debütálhat a felnőtt csapatban. Itt vannak a kerettel, úgyhogy még van egy napunk eldönteni, hogy pályára lépnek-e. Teljesen mindegy, hogy kinek hány sárga lapja van, félév múlva lesz a következő mérkőzés, nem ezt kell elsősorban szem előtt tartanunk. Az viszont lehetséges, hogy valakit sérülés miatt kell nélkülöznünk, szóval több szempont határozza majd meg a kezdőcsapatunkat. Most még van itt egy edzésünk, holnap meglátjuk, mi lesz a pályán, de az biztos, hogy maximálisan kielemeztük a Trabzonspor játékát, és szeretnénk remek teljesítményt nyújtani a csoportkör zárásaként.

Már játszottunk a Trabzonnal egy mérkőzést hazai pályán, ahol tíz emberrel kellett helyt állnunk, de ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Idegenben vagyunk, a Trabzon mögött ott áll majd a remek közönsége. Az, hogy mi lesz a lehető legjobb taktika a számunkra, ez még eldől, ezen még mi is gondolkodunk a stábbal.”

“Hatszor játszottam már a válogatottal Törökországban, és úgy gondolom, nem csak ennek az arénának, de az összes itteni stadionnak különleges hangulata van. Tudjuk jól, a törökök mennyire imádják a labdarúgást, és milyen hangulatot tudnak teremteni. Holnap is hasonlóra számítok, minden török mérkőzés telt házas szokott lenni kiváló atmoszférával, a mostani meccs sem hiszem, hogy másmilyen lenne” – mondta el a korábbi tapasztalatairól.

A Ferencváros utolsó csoportmérkőzése ma este 18:45-től kezdődik a török Trabzonspor otthonában.

A csoport aktuális állása


Standings provided by Sofascore