Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lyon: nem engedik el lejáró szerződésű középpályást januárban – sajtóhír

A francia alakulat nem szeretné a szezon kellős közepén elveszíteni egyik legjobbját, így minden ajánlatot el fognak utasítani, és bíznak abban, hátha sikerül vele hosszabbítani idény közben.

(Photo by Leandro Amorim/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A Lyon nem engedi el Houssem Aouart a téli átigazolási időszakban a L’Equipe értesülései szerint. A 24 éves középpályás szerződése ugyan lejár 2023-ban, így ha nyárig kivárnak az OL vezetői, akkor ingyen fog távozni a játékos, aki egyelőre nem szeretné meghosszabbítani a kontraktusát.

Aouar iránt az Arsenal és az AS Roma mutatott komolyabb érdeklődést korábban, ám végül hivatalos ajánlatot nem tettek az angolok és az olaszok sem a francia labdarúgóért, ennek következtében kénytelen volt maradni a Ligue 1-ben jelenleg 8. helyet elfoglaló csapatnál.

A kiváló kvalitásokkal rendelkező középpályás a Lyonban nevelkedett, az együttes felnőtt keretébe 2016-ban került fel. Azóta 219 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 41 gólt és 35 gólpasszt jegyzett. A jelenlegi szezonja egyelőre nem az igazi, ugyanis mindössze 4 találkozón léphetett pályára sérülés miatt, de már kezdi visszanyerni formáját.