Brazília is megkezdte a szereplését a katari labdarúgó-világbajnokságon, ahol az első fordulóban Szerbiával mérkőztek meg.
(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)
Igen álmoskásan kezdte Brazília a mérkőzést, ami Szerbia számára rendkívül kedvező volt. A játékot többnyire Neymarék irányították, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani az igen fegyelmezett szerb védelemmel szemben. A legnagyobb esélyük a játékrész végéhez közeledve alakult ki, egy gyors összjáték után Raphinha lőhetett tisztán, ám nagyon gyengén találta el a labdát, amit Milinkovic-Savic könnyedén fogott. A szerbek előtt is adódott pár apróbb esély, ők inkább a szélekről érkező beadásokkal tudtak operálni, de pár gyengébb fejesen kívül nem igazán lehetett mit feljegyezni.
A második játékrész elején aztán rögtön az első percben az addigi legnagyobb ziccer alakult ki. Egy védelmi megingást kihasználva Raphinha került ziccerbe, de a Barca támadója ismét igen gyenge megoldást választott és telibe lőtte a szerbek kapusát. A 60. percben aztán már a szerbek hálóőre is tehetetlen volt, ám Alex Sandro távoli lövésénél a kapufa hárítani tudott! Nem sokkal később viszont már semmi sem tudta megmenteni a szerbeket. Az egyre nagyobb erőket mozgósító brazilok ugyanis megszerezték a vezetést! Neymar tört be a büntetőterületen belülre, ahol Vinicius engedett el egy nagyon jó lövést, ezt még Milinkovic-Savic nagy bravúrral védeni tudta, de a kipattanót Richarlison továbbította a hálót, 1-0! Bő tíz perc elteltével aztán sikerült megdupláznia az előnyét a brazil válogatottnak. Vinicius beadása után ismét a Tottenham támadója volt eredményes, aki a labdát felpörgette magának, majd félig ollózós mozdulattal a hálóba vágta a labdát, 2-0! A második gól le is zárta a 3 pont sorsát, ezt követően a szerbek már nem tudtak komoly ellenállást kifejteni. Sorjáztak a brazil lehetőségek, de többnyire Milinkovic-Savic védéseire vagy a kapufára volt szükség, hogy ne nőjön tovább a különbség. Végül nem született újabb gól, de összességében teljesen megérdemelt győzelmet aratott Brazília, amely ezzel a sikerrel a csoportja élére ugrott.
Brazília – Szerbia 2-0 (0-0)
Helyszín: Lusail Iconic Stadion Vezette: A. Faghani
Gólszerző: Richarlison (62., 73.) ill.-
Sárga lapok: -ill. Pavlovic (7.), Gudelj (49.), Lukic (64.)
Kiállítás: -ill.-
Brazília: Alisson – Alex Sandro, Silva, Marquinhos, Danilo – Casemiro, Paqueta (Fred 75.), Neymar (Antony 79.) – Vinicius (Rodrygo 75.), Richarlison (Jesus 79.), Raphinha (Martinelli 87.) Szövetségi kapitány: Tite
Szerbia: V. Milinkovic-Savic – Milenkovic, Veljkovic, Pavlovic – Zivkovic (Radonjic 57.), Lukic (Lazovic 66.), Gudelj (Ilic 57.), Mladenovic (Vlahovic 66.) – Tadic, Mitrovic (Maksimovic 83.), S. Milinkovic-Savic Szövetségi kapitány: Dragan Stojkovic
Svájc – Kamerun 1-0
Uruguay – Dél-Korea 0-0
Portugália – Ghána 3-2
Brazília – Szerbia 2-0
A G-csoport aktuális állása:
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt