Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékost is adna a PL-csapat Szalai Attiláért – sajtóhír

A nemzetközi sajtóban megjelenő átigazolási hírekben továbbra is élénk szereplőnek számít a magyar válogatott hátvédje…

(Photo by ANP via Getty Images)

A török spor.haber7.com információi szerint a Leicester City szeretné megszerezni Szalai Attila játékjogát a Fenerbahcétól. A “rókák” 20 millió eurót is hajlandóak lennének fizetni érte, valamint kölcsönadnák Caglar Söyüncüt az isztambuliak részéreé.

A 24 éves magyar védő még csak tavaly januárban szerződött a török klubhoz a ciprusi Apollon Limasszol csapatától, játékjogáért a 2.3 millió eurót fizetett az isztambuli egylet. Szalai a Fener hátvédsorába hamar beilleszkedett és villámgyorsan nélkülözhetetlen alapemberré vált az együttesben, és hátvéd létére 21 meccs alatt három gólt szerzett a múlt szezonban. Az elmúlt idényben sérüléséig 31 bajnokin és összesen 43 tétmérkőzésen vették számításban.

A magyar válogatott alapembere az idei szezonban eddig 25 mérkőzésen szerepelt klubcsapatában.

Az utóbbi időben a nemzetközi sajtóban Szalait olyan csapatokkal boronáltak össze, mint a Chelsea, a Napoli vagy éppen az Atlético Madrid. A legutóbbi értesülések szerint a West Ham United, a Notthingham Forest, a Newcastle United, a Fulham, a Brighton & Hove Albion, a Bologna és a Sevilla ugyancsak szívesen látná őt soraiban a nyáron. Azonban számtalan hír nem bizonyult igaznak, mivel a török sajtó minden egyes átigazolási időszak környékén ezekkel igyekszik felverni a játékos árát, minél jobb helyzetbe hozva ezzel klubja tárgyalási pozícióját.