Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt, hogy Szalai Ádám játszik-e még a Baselben

A magyar válogatottól a közelmúltban elbúcsúzó korábbi csapatkapitány viszonya hosszabb ideje elmérgesedett a klubcsapatával…

(Photo by Liam McBurney/PA Images via Getty Images)

A svájci 20min.ch számolt be a Basel sajtótájékoztatójáról, melyen a klub igazgatótanácsának a tagja, David Degen kijelentette, a csapat magyar támadója, Szalai Ádám nem lép többet pályára az együttesben.

Ugyan a csapat vezetőedzője, Alexander Frei azt mondta, bármi előrdulhat, mert Szalainak 2023-ig szerződése van a csapatnál, Degen jóval egyértelműbben fejezte ki a svájci csapat álláspontját:

“A klub képviseletében azt mondhatom, hogy már nem fog játszani.”

A svájci sajtó szerint a Basel több szempontból is elégedetlen volt Szalaival, ezért tették ki őt a keretből, és külön kellett edzenie az elmúlt hetekben.

A 34 éves támadó februárban igazolt a neves svájci csapathoz, azóta 24 mérkőzésen lépett pályára, hatszor volt eredményes, de az idei szezonban alig kapott lehetőséget, utoljára szeptemberben foglalkoztatták tétmérkőzésen. Bizonyára a januári átigazolási időszakban új csapathoz kell mennie, ahol valóban számításba veszik.

A támadó novemberben bírósági úton érte el, hogy ismét részt vehessen a tréningeken, de klub továbbra sem kívánja foglalkoztatni őt.