Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A holland bajnokság egyik legjobb középpályásának tartott labdarúgó a londoni gigásznál folytathatja pályafutását már januártól.
(Photo by Raymond Smit/NESImages/DeFodi Images via Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint a Chelsea az Ajax játékosát, Edson Álvarezt megpróbálja szerződtetni a téli átigazolási időszakban. A Premier League-ben szereplő csapat mindenképpen megakarja erősíteni középpályáját, és annak is leginkább a védekező részét, ami a nyár folyamán elmaradt, így télen érkezhet a posztra játékos az 61-szeres mexikói válogatott labdarúgó személyében.
A 25 éves játékos hazájában, a Club América csapatában nevelkedett, majd innen igazolt 2019-ben az Ajaxhoz, ahol azóta az egyik közönség kedvencé nőtte ki magát a mentalitásával. A holland csapat színeiben 122 tétmérkőzésen kapott ezidáig lehetőséget, amelyeken 10 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Álvarez mellett az argentin válogatottal világbajnokságot nyerő Mac Allister is napirendi ponton van az átigazolások között a Chelsea-nél. A mexikói labdarúgóra a hírek szerint a West Ham United is szemet vetett.
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…