Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított másodosztályú csapatával a korábbi válogatott játékos – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő MTK Budapest bejelentette, hogy megújította rutinos játékosa szerződését…

 

Az MTK Budapest hivatalos oldalán keresztül számolt be róla, hogy további két évvel megújította Stieber Zoltán nyáron lejáró szerződését.

A 34 éves középpályás egy évvel ezelőtt igazolt a kék-fehérekhez, azóta nyolc gólt és hat gólpasszt jegyzett a jelenleg a másodosztályban harcoló csapat színeiben. Stieber 2017-ben a német másodosztályú Kaiserslautern csapatától igazolt az Egyesült Államokba a DC United gárdájához, azt megelőzően a Mainz és a Hamburg színeiben a Bundesligában is szerepelt. Három évvel ezelőtt tért vissza hazánkba, az MTK előtt a Zalaegerszeg és az Újpest labdarúgója volt.

Stieber 2011 és 2018 között 26 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét, és például a 2016-os Európa-bajnokságon emlékezetes találatot szerzett Ausztria ellen.

Az MTK az NB II téli szünetében a harmadik helyet foglalja el, egyetlen ponttal lemaradva a már feljutást érő helyen tartózkodó Pécsi MFC mögött.