Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Listavezetőhöz igazolt a magyar válogatott középpályása – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, a közelmúltban megszületett az egyezség a magyar válogatott középpályás a klubváltásáról, az átigazolási saga pedig véget ért…

A görög bajnokságot vezető Panathinaikosz csütörtök délután a hivatalos oldalain keresztül közölte, hogy 2026-ig szóló megállapodást kötött az Eszékről érkező Kleinheisler Lászlóval.

A 28 esztendős magyar válogatott középpályás közel négy éven át erősítette a horvát élcsapatot, azonban lejáró szerződését nem újították meg, klubja pedig az értékesítése mellett döntött. Kleinheisler az idei bajnoki szezonban 16 mérkőzés alatt hatszor volt eredményes, ezzel már most beállította az eddigi legjobb évében szerzett hat gólját, amit 2020-2021-es szezonban 31 találkozó leforgása alatt termelt.

“Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal büszkélkedő klubhoz tudtam szerződni, mint a Panathinaikosz. Tisztában vagyok vele, hogy Puskás Ferenc mély nyomokat hagyott a klub történelmében. Hatalmas felelősség itt futballozni, az ő örökségéhez méltó módon szeretnék én is bizonyítani a Panathinaikoszban. Bízom benne, hogy a klubváltásomból a válogatott is profitálhat és még inkább segíteni tudom a nemzeti csapatot, ha a szövetségi kapitány számít rám” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az átigazolása kapcsán a labdarúgó.

Kleinheisler külföldön eddig a német Werder Bremen és Darmstadt, valamint a kazah Asztana soraiban próbálta ki magát az eszéki szerepvállalását megelőzően.