Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Véglegesítette dán védőjét a MOL Fehérvár – HIVATALOS

A MOL Fehérvár tájékoztatást az eddig kölcsönben a csapatnál szereplő dán hátvéd további sorsáról…

 

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár hivatalos honlapján közölte, hogy az eddigi kölcsönjátékot követően január 15-től Kasper Larsen játékjoga véglegesen a csapathoz kerül, miután 2025. június 30-ig szóló szerződést kötöttek vele.

A 29 éves korábbi dán korosztályos válogatott hátvéd tavaly augusztusban került a csapathoz, ahol ezidáig 11 tétmérkőzésen szerepelt. Larsen nevelőcsapata, az OB Odense égisze alatt kölcsönben játszott eddig Magyarországon, korábban a holland Groningen (2015-2018) és a svéd Norrköping (2018-2019) együttesénél fordult meg külföldön.

“Az augusztusi érkezésem után pár nappal már pályára is léphettem a csapatban a Köln ellen, ami nagy élmény volt és rögtön láttam, hogy egy ambiciózus klubba érkeztem, remek képességű csapattársakhoz és kiváló körülmények közé, így nem volt kérdés számomra, hogy hosszabb távon is szívesen kötelezem el magam a Vidihez. Szeretnék minél több meccset nyerni, lépésről lépésről haladni, elérni a céljainkat a bajnokságban, én pedig szeretném vezérként segíti a csapatot a pályán. Örülök annak is, hogy a múlt héten Tobias Christensen személyében egy norvég játékos is csatlakozott hozzánk, remek srác, szinte ugyanazt a nyelvet beszéljük, természetesen boldog voltam, hogy egy újabb skandináv játékos érkezett, sokat tudunk segíteni egymásnak” – nyilatkozta a dán védő.

“A keret kialakításánál célunk, hogy minél több olyan játékosunk legyen, akire hosszabb távon számítunk. Kasper eddig kölcsönben erősítette csapatunkat, teljesítményével és hozzáállásával meggyőzött minket, hogy a jövőben is érdemes számolnunk vele. Jó karakterű, profi szemléletű játékos, aki rászolgált arra, hogy hosszabb távon is a Vidiben szerepeljen” – tette hozzá Juhász Roland, a fehérvári klub sportigazgatója.