Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: Chiesa gólja kellett a Juventus továbbjutásához, az Atalanta ötöt lőve jutott a negyeddöntőbe – videóval

Folytatódott a Coppa Italia, azaz az Olasz Kupa nyolcaddöntője. A Juventus a Monza ellen játszott, és meg is szenvedett ellenük. Hiába szereztek vezetést a torinóiak, a Monza kiegyenlített, és csak a meccs végén, Chiesa góljával tudták bebiztosítani a továbbjutást. Az Atalanta ezzel szemben elég sima mérkőzést hozott, és öt gólt lőtt a Speziának. A Lazio viszont mindössze egyetlen találatot jegyzett a Bologna ellen, de ez is elég volt a továbbjutáshoz. Az Atalanta ellenfele az Inter lesz, míg a Juventus a Lazióval találkozik majd a negyeddöntőben.

(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)

Juventus – Monza:

Már nagyon hamar, a 8. percben megszerezte a Juventus a vezetést a Monza ellen, amikor McKennie tette oda szépen a labdát Kean fejére a tizenhatoson belül, ő pedig a kapu bal oldalába fejelt. A játék képét tekintve azonban egyáltalán nem volt fölényben a Juve, és nem is igazán sikerült támadásokat építenie. A 25. percben ráadásul kiegyenlített a Monza, amikor  Mattia előzte meg a védőket az ötösön belül egy szöglet után, majd pontosan a léc alá fejelt. A Juventusnak végül még volt két lehetősége, először a 34. percben, amikor Iling Junior lőtt kicsivel a kapu bal oldala mellé, majd két perccel később Soule lövését kellett hatalmas bravúrral védenie a kapusnak. A csapatok végül 1-1-es állással mentek szünetre.

A második félidőben sem játszott valami fényesen a Juve, ám volt egy-két helyzete, viszont a Monza jól tartotta magát. Kean volt talán a legveszélyesebb a kapura. A csatár a 76. percben be is talált, azonban a gólt les miatt érvénytelenítették. A 78. percben azonban ismét vezetést szerzett a Juventus, a találat pedig most érvényes volt: fantasztikus szólója után Chiesa lőtt, majd a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba. A 88. percben Milik eés Di Maria is eldönthette volna a mérkőzést, azonban egyikük helyzete sem ment be. Végül már nem hiányzott egy újabb gól, mivel a Monza sem talált be, így a Juve lehet ott a negyeddöntőben.

Juventus – Monza 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Kean (8.), Chiesa (78.) ill. Mattia (25.)
Sárga lap: – ill. Antov (59.), Rovella (62.)
Kiállítás: – ill. –

Atalanta – Spezia:

Remek mérkőzést hozott az Atalanta, bár az első félidő még kicsit szoros volt. A 10. percben meg is szerezte a bergamói csapat a vezetést, amikor Scalvini labdáját Lookman lőtte az üres kapuba, majd két perccel később jött a második gól, ám most Zapata szolgálta ki Lookmant, aki a bal alsóba rúgta a labdát. A 14. percben viszont már szépített is a Spezia, amikor a szólója után Ekdal kilőtte a kapu bal alsó sarkát. Az Atalanta harmadik gólja a 26. percben érkezett: a gólpasszt ismét Zapata osztotta ki, ám most Hateboer értékesítette a helyzetet, amikor a kapus mellett a jobb alsóba lőtt. A 34. percben Zapata be is talált a hálóba, azonban a gólt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 38. percben ismét szépített a Spezia, amikor Kovalenko tette oda a labdát Verde elé, aki higgadtan eltalálta a kapu bal alsó sarkát. A 47. percben még Zapata a felső lécet is eltalálta, de végül ezzel az eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőben már sokkal egyértelműbb volt az Atalanta fölénye. Sokáig csak támadni tudott a bergamói csapat, ám a befejezéseik pontatlanok voltak, vagy egy védő állta útját a labdának, vagy nem találták el a kaput. A 72. percben viszont megtört a jég, és újabb gólt szerzett az Atalanta: Muriel került lövőhelyzetbe, de ő inkább lepasszolta a labdát Hojlundnak, aki végül a kapus mellett a léc alá lőtt. A kegyelemdöfést a 90. percben vitték be az ötödik találatukkal, amikor Hojlund még a jobb kapufát találta el a lövésével, azonban a labda Ampadun megpattanva a saját kapujába került. Ezzel zárult le a mérkőzés, és eldőlt, hogy az Atalanta lesz ott a következő fordulóban.

Atalanta – Spezia 5-2 (3-2)
Gólszerzők: Lookman (10. 12.), Hateboer (26.), Hojlund (63.), Ampadu (90. – öngól) ill. Ekdal (14.), Verde (38.)
Sárga lap: Ederson (5.) ill. Hristov (66.), Ampadu (89.)
Kiállítás: – ill. –

SS Lazio – Bologna:

Sokkal jobban játszott már az első félidőben a Lazio. Támadtak is sokat a fővárosiak, azonban a vezetést csak a 33. percben tudták megszerezni, amikor Pedro passzolta Felipe Anderson elé a labdát, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie azt. A Bolognának maximum kisebb momentumai voltak a játékrészben.

A második félidőben sem változott a játék képe, és bár jobb volt a Lazio, mindez csak meddő fölény volt, mert semmi nem ment be nekik. A 46. percben  Milinkovic-Savic fejese kerülte el a kaput, míg a 70. percben Felipe Anderson helyzetét hárította a kapus. A 95. percben még Romero esett el a tizenhatoson belül, de nem kapott büntetőt a Lazio, igaz, mindez már nem számított, mert a Bologna egyáltalán nem volt veszélyes a kapujukra, és meglett a győzelem a fővárosi csapatnak.

SS Lazio – Bologna 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Felipe Anderson (33.) ill. –
Sárga lap: Zaccagni (61.), Luis Alberto (79.) ill. Sosa (57.), Zirkzee (88.)
Kiállítás: – ill. –

A nyolcaddöntő korábbi eredményei:

Napoli – Cremonese 2-3 (B.u.)
AS Roma – Genoa 1-0
Fiorentina – Sampdoria 1-0
AC Milan – Torino 0-1 (H.u.)
Inter – Parma 2-1 (H.u.)