Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított alapemberével a Zalaegerszeg – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Zalaegerszeg a bajnokság januári folytatása előtt megújította alapembere szerződését…

 

A Zalaegerszeg hivatalos honlapján keresztül jelezte, hogy 2025-ig megújította a csapat egyik nélkülözhetetlen játékosa, Gergényi Bence szerződését.

A 24 esztendős balhátvéd a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd Szegeden futballozott, 2018 óta áll a zalaiak alkalmazásában. A sokoldalú Gergényi menet közben megfordult a ZTE-vel együttműködésben álló szlovén Naftánál, de azóta jobbára az egerszegieket erősíti. A csapat színeiben 112 mérkőzésen lépett pályára, melyeken öt gólt szerzett és 16 alkalommal adott előkészítést társainak. Gergényi az idei szezonban abszolút alapembernek bizonyult, hiszen a fenti terméséből három találatot és hat gólpasszt a 2022-2023-as szezon első felében szerzett 14 pályára lépés alatt.

Több mint négy éve játszom Zalaegerszegen és nagyon boldog vagyok, hogy tovább folytatódik a történetünk. Az eddigi céltudatos és kiegyensúlyozott szakmai munka mellett, bízom a saját fejlődésemben és a csapat sikerességében is egyaránt. Hajrá, Zete!” – osztotta meg az első gondolatait a hosszabbítást követően.

A ZTE az NB I szoros mezőnyében 15 forduló után az ötödik helyet foglalja el, mindössze három ponttal elmaradva a már nemzetközi kupaindulást érő, harmadik helyezett Kisvárda mögött.