Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójában vasárnapi játéknapján a Borussia Dortmund az Augsburgot látta vendégül…
A vezetést a 29. percben a Borussia Dortmund szerezte meg. Adeyemi passzolt Jude Bellinghamhez, aki becsapta védőjét, majd 16 méterről a hálóba lőtt. A 40. minutumban óriási védelmi hibákat követően egyenlített az Augsburg. Maier először átjátszotta magát Özcanon, a lövése pedig Hummels lábai között elmenve a hosszú alsóban kötött ki. A 42. percben ismét előnybe került a BVB. Julian Brandt ívelését követően Nico Schlotterbeck bólintott az Augsburg kapujába. A vezetésnek sokáig nem örülhetett Edin Terzic legénysége, hiszen a vendég együttes még az első félidő hosszabbításában újfent egalizált. Ermedin Demirovic emelte át a kapujából kimozduló Gregor Kobel felett a labdát, ami végül Ryerson lábáról pattant a hálóba.
A fordulás után sem álltak le a csapatok és további három gólt láthattunk a második félidőben. A 75. minutumban a csereként beállt Bynoe-Gittens eresztett meg egy távoli löketet, amely a hálóban kötött ki. A Dortmund újabb előnyt pocsékolt el rendkívül rövid idő alatt, Yeboah próbálkozása még a kapufát találta el, majd a kipattanót Colina már a kapuba juttatta. A 78. percben beállt a mérkőzés végeredménye, a szintén padról beszállt Reyna bomba gólt lőtt az Augsburg kapujába. Terzic tehát jól cserélt a második játékrészben, azonban a védekezésben jócskán van még mit javítani.
Borussia Dortmund – FC Augsburg 4-3 (2-2)
Helyszín: Signal Iduna Park (Dortmund); Vezette: Frank Willenborg
Gólszerzők: Bellingham (29.), Schlotterbeck (42.), Bynoe-Gittens (75.), Reyna (78.) ill. Maier (40.), Ryerson (45+2., öngól), Colina (75.)
Kiállítás: – ill. –
Videós összefoglaló:
A Bundesliga 16. fordulójának végeredményei és további programja:
Péntek:
RB Leipzig – Bayern München 1-1
Szombat:
Frankfurt – Schalke 3-0
Union Berlin – Hoffenheim 3-1
Stuttgart – Mainz 1-1
Bochum – Hertha 3-1
Wolfsburg – Freiburg 6-0
Köln – Werder Bremen 7-1
Vasárnap:
Dortmund – Augsburg
17:30 Mönchengladbach – Leverkusen (Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!