Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két húzóemberével hosszabbított az Újpest – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi folytatásában a bennmaradásért küzdő Újpest fontos bejelentést tett két kulcsembere jövőjéről…

 

Az Újpest FC hivatalos honlapján keresztül számolt be róla, hogy Yohan Croizet és Branko Pauljevics egyaránt meghosszabbította szerződését a lila-fehérekkel. Az újpestiek ugyanakkor nem közölték, hogy a két játékos megállapodásai meddig lesznek esedékesek.

A 30 éves francia támadó 2021-ben került a csapathoz, azóta 45 tétmérkőzés alatt nyolcszor volt eredményes és kilenc gólpasszt adott. Croizet az aktuális idényben hosszú sérülése miatt még nem léphetett pályára, ami érzékeny veszteség volt az ősszel, de úgy tűnik, hogy minden adott lehet a közelgő visszatéréshez és a klubvezetés bizalmát is élvezi.

A 33 életévével a keret legidősebb tagjának számító szerb jobbhátvéd 2017 óta 191 mérkőzésen viselte a lila-fehérek szerelését. Pauljevics ez idő alatt hátvéd létére 8 gólt és 19 gólpasszt szorgoskodott össze, a közös együttműködés pedig tovább folytatódik.

Az Újpest a téli szünetben az utolsó bennmaradó helyet birtokolta, a vasárnapi folytatásban a vele azonos pontszámmal álló, ám már kieső helyet elfoglaló Budapest Honvédot fogadja.