Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Osimhen és Simeone szépségdíjas találatával hazai pályán is legyőzte a Romát a Napoli! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 20. fordulójának vasárnapi játéknapját a Napoli és az AS Roma rangadója zárta.

(Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)

A várakozásoknak megfelelően aktívabban kezdte a találkozót a Napoli, amely az 5. percben máris veszélyeztette a vendégek kapuját: ekkor Kvaratskhelia vette célba Patricio hálóját, de a portugál kapus le tudott érni az alsó sarkos lövésre. Nem sokkal később aztán majdnem a saját kapuja előtt hozott össze egy gólt a Napoli, miután Kim és Meret nem értette meg egymást egy beadásnál, így a védő elfejelte a labdát a kapus elől, ami centikkel a kapu mellett pattogott ki szögletre. A 17. percben aztán előnybe kerültek a hazaiak! Kvaratskhelia beadása Osimhent találta meg, aki egy védő szorításában előbb mellel, majd combbal is levette a labdát, végül pedig védhetetlen erővel bombázott Patricio kapujába, 1-0! A vezetés megszerzését követően is a Napoli irányította a játékot, a rómaiak sokszor csak nyomozni tudták a labda útját. A vendégek által kidolgozott első veszélyes helyzetre a 37. percig kellett várni, ekkor egy lepattanó labdát Dybala tűzött kapura, de az argentin próbálkozása elszállt Meret kapuja felett. A szünet előtt még Spinazzola megpattanó lövése okozott riadalmat a hazai kapu előtt, de Meret résen volt és szögletre tudta ütni a labdát, így a szünetig megtartotta előnyét a Napoli.

A második félidőben igyekezett némileg támadóbban fellépni José Mourinho csapata. A vendégek elsősorban pontrúgások után tudtak veszélyeztetni, de vagy Meret, vagy pedig valamelyik védő rendre útját tudta állni a labdának. A 64. percben aztán Lozano előtt is egy ígéretes lehetőség adódott, de a mexikói támadó lövését nagy bravúrral védte Patricio! A véghajrához közeledve aztán némileg a semmiből egyenlíteni tudott a Roma! Egy beadást Kim fejelt ki rossz helyre, amit Zalewski ívelt vissza ismét a kapu elé, a hosszú oldalon pedig El Shaarawy tudta megelőzni Lozanót, és a kapuba kotorta a játékszert, 1-1! Az egyenlítést követően ismét magához ragadta a kezdeményezést a Napoli, és a próbálkozásaikat siker koronázta! A 86. percben Zielinski passza után Simeone fordult le a védőjéről, majd 16 méterről védhetetlenül a rövid felsőbe vágta a labdát, 2-1! A ráadásban Raspadori eresztett meg közelről egy lövést, de Patricio védeni tudott, így még megmaradt a remény a Roma számára az egyenlítést illetően. A “Farkasok” viszont már nem tudtak veszélyeztetni az utolsó percekben, így a Napoli oda-vissza legyőzte a fővárosi együttest a bajnokságban, és 13 pontosra növelte az előnyét a 2. helyezett Inter előtt.

Napoli – AS Roma 2-1 (1-0)
Helyszín:
Stadio Diego Armando Maradona Vezette: D. Orsato
Gólszerzők:
Osimhen (17.), Simeone (86.) ill. El Shaarawy (75.)
Sárga lapok: Osimhen (68.) ill. Dybala (34.), El Shaarawy (70.)
Kiállítás: -ill.-

Napoli: Meret – Rui (Olivera 69.), Kim, Rrahmani, Di Lorenzo – Zielinski (Ndombele 90+1.), Lobotka, Anguissa – Kvaratskhelia (Elmas 69.), Osimhen (Raspadori 76.), Lozano (Simeone 76.) Vezetőedző: Luciano Spalletti

AS Roma: Patricio – Mancini, Smalling, Ibanez – Spinazzola (El Shaarawy 46.), Cristante (Volpato 89.), Matic (Tahirovic 83.), Zalewski – Pellegrini (Bove 83.), Dybala – Abraham (Belotti 73.) Vezetőedző: José Mourinho

A mérkőzés összefoglalója:

A 20. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Bologna – Spezia 2-0
Lecce – Salernitana 1-2

Szombat:
Empoli – Torino 2-2
Cremonese – Inter 1-2
Atalanta – Sampdoria 2-0

Vasárnap:
AC Milan – Sassuolo 2-5
Juventus – Monza 0-2
Lazio – Fiorentina 1-1
Napoli – AS Roma 2-1

Hétfő:
20:45 Udinese – Hellas Verona (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore