Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as Dél-Amerika-bajnokság: az Uruguay elleni döntetlennel jutott tovább a címvédő – videóval

Az A csoport lezárása után magyar idő szerint vasárnapra virradóra a B csoportban is lejátszották az utolsó fordulós mérkőzéseket a Kolumbiában zajló 2023-as U20-as Dél-Amerika-bajnokságon

 

A csoport továbbjutásról döntő ki-ki mérkőzésén Venezuela 1-0-ra legyőzte Chilét és biztosította helyét a második körben. Fabricio Coloccini együttese már az első félidőben is aktívabbnak bizonyult, de nem tudta kihasználni a helyzeteit. Aztán a második félidő elején egy kezezés miatt megítélt büntetőt Brayan Alcocer nagy erővel bombázott a léc alá, előnyhöz juttatva csapatát. A hátrányba kerülést követően Chile próbálkozott az egyenlítésért, de a Vinotinto hibátlanul végezte az elhárítást. Sőt, a hajrában akár be is biztosíthatták volna a győzelmüket, ám Kelsy csúsztatása a kapufát találta el. Végül azonban így is Venezuela örülhetett, hiszen az egygólos sikerük is a továbbjutást jelentette, ezzel szemben az idei Pánamerikai Játékok rendezője számára véget ért a kontinensviadal.

Venezuela – Chile 1-0 (0-0)
Gólszerző: Alcocer (48. – büntetőből), ill.

 

A kvintett előzetesen két favoritjának tartott mérkőzésén 1-1-es döntetlen született Ecuador és a már korábban továbbjutó Uruguay között. A végeredmény már az első negyedórában kialakult, miután Mercado kiugratásából Justin Cuero lépett ki két ember között és lőtt ziccergólt, ám két perccel később egy lecsorgó labdát Chagas Rodrigo lőtt a hálóba a tizenhatos előteréből. A későbbiekben különösebben egyik csapat sem szakította szét magát, de mindkettőnek lettek volna lehetőségei a győzelem megszerzésére, az uruguayiak egy kapufáig is eljutottak, azonban az eredmény nem változott. Az 1-1-es döntetlen azt jelentette, hogy Uruguay mellett a címvédő Ecuador is bejutott a második fordulóba.

Ecuador – Uruguay 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Cuero (13.), ill. Chagas Rodrigo (15.)

 

A B csoport végeredménye:


Standings provided by Sofascore

A korosztályos dél-amerikai torna kedden folytatódik tovább a “hatosdöntő” küzdelmeivel, melynek a most bejutó Uruguay, Venezuela és Ecuador mellett a másik csoportból Brazília, Kolumbia és Paraguay lesz a résztvevője.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!