A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Egyre biztosabb, hogy távozik a portugál Sporting CP csapatából Pedro Porro, aki emiatt ma nem is jelent meg a csapat edzésén.
(Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)
Ahogy arról már beszámoltunk, a Tottenham Hotspur csapata nagyon közel jár ahhoz, hogy leigazolja a Sportig CP-től Pedro Porrót. A 23 spanyol balszélső úgy tűnik, hogy távozni is akar a portugál csapatból, ezt az óhaját pedig úgy fejezte ki, hogy nem jelent meg a Sporting mai edzésén.
A portugál A Bola információi szerint a szombati Portugál Ligakupa döntő után, amelyet a Sporting 2-0-ra elvesztett a Porto ellen, a két klub mindenben megegyezett, a 45 millió eurós átigazolási összegben is, azonban a portugálok vasárnap át akarták még gondolni a pénzügyeket, ami a londoniaknak nem tetszett.
Pedro Porro hamar alapember lett a Sportingnál, és eddig minden sorozatot figyelembe véve 26 mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban, amelyeken 3 gólt és 11 gólpasszt is jegyzett.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!