Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta szélsőjét, Marquinhost a másodosztályú Norwich City csapatának.
(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)
Az idény végéig az angol másodosztályban pallérozódhat az Arsenal játékosa, Marquinhos. Az “Ágyúsok” ugyanis a mai nap folyamán bejelentették, hogy kölcsönadták a 19 éves szélsőt a bajnokság 6. helyén álló Norwich City csapatának. A brazil játékost tavaly nyáron szerződtette a londoni klub a Sao Paulotól, de ahogyan az várható volt, a szezon eddigi szakaszában csak epizódszerep jutott számára Mikel Arteta elképzeléseiben. Marquinhos a szezon folyamán eddig összesen egy bajnokin, két kupameccsen és három Európa-liga-találkozón kapott lehetőséget, amelyeken 1-1 gólt és gólpasszt jegyzett.
A Norwich mezében minden bizonnyal jóval több játéklehetőséghez jut majd a brazil reménység, aki a 13-as mezszámot fogja viselni a “Kanáriknál”.
All the best for the rest of the season, Marquinhos 👊
— Arsenal (@Arsenal) January 31, 2023
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…