Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Serie A-ban köthet ki a magyar válogatott játékosa – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint a magyar válogatott támadója német bajnokságból (Bundesliga) nyáron a Serie A-ba szerződhet…

 

Az Il Messaggero beszámolói szerint a Lazio  sportigazgatója, Igli Tare mindenben megállapodott a német Freiburg vezetőségével a csapat magyar válogatott szélsője, Sallai Roland nyári átigazolásáról.

Az olasz lap azonban külön felhívta rá a figyelmet, hogy az átigazolás létrejöttének fontos feltételen, hogy mindenekelőtt Tare nyáron lejáró sportigazgatói szerződését megújítsa a klub, mivel csak azt követően igazolhatnak új játékosokat.

Sallai már az ötödik szezonját tölti a Bundesligában, éppen a hétvégén játszotta le a századik német bajnokiját, ám sérülése miatt az idei szezonban kevesebb lehetőséghez jutott és gólt sem szerzett. A 25 éves csatár a Freburg színeiben minden sorozatot figyelembe véve 111 mérkőzésen eddig 18 gólt szerzett 13 gólpassza mellett.

A játékos néhány hónappal ezelőtt váltott ügynökséget, amely elővetítette azt, hogy országot is szándékozik váltani. A korábbi híresztelések szerint a római gárda mellett a Fiorentina és a Sevilla is érdeklődött a megszerzése iránt.

Sallai számára Olaszország sem ismeretlen, ugyanis annak idején először fiatalon a Palermo légiósa volt a 2016-2017-es szezonban.