A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Mint arról a minap beszámoltunk, Sergino Dest számára minden jel szerint véget érhet az olaszországi kaland az AC Milan színeiben, miután az amerikai középhátvéd maradásához nem ragaszkodnak a milánóiak – Ellenben egy másik, a Serie A-ban már bizonyító Barca-játékossal.
Az olasz átigazolási hírekre specializálódó ‘calciometcatoweb‘ beszámolója szerint a jelenleg a Lecce együttesénél kölcsönben szereplő, ott ha még nem is régi legjobbját idéző, de a Serie A-ban önmagát szépen visszaépítő Samuel Umtiti-t szemelték ki a Milannál.
A még mindig csak 29 esztendős középhátvéd az elmúlt nyár végén került a Leccéhez egy idényre kölcsönbe, és a kezdeti beilleszkedést követően a csapat legutóbbi 11 találkozójából 10-en is szerepet kapott, teljesítményét pedig nem egyszer dicsérték az olasz sportsajtóban.
A ‘calciometcatoweb‘ szerint Umtiti a nyáron visszatér Barcelonába, és ha addig nem kísérti újabb balszerencse az egészségi állapotát illetően, minden bizonnyal távozik is a katalán fővárosból, ahol végre-valahára a még mindig 2026 nyaráig szóló szerződését is felbonthatják.
A hírek szerint az AC Milan szeretne is lecsapni a világbajnok játékosra, aki lényegében fizikai állapotán múlhat a klubváltás.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!