Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Gazdag két tizenegyesgóllal vezette sikerre a Uniont a rajton – videóval

Magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra rendezték meg az MLS 2023-as idényének nyitójátéknapját a tengerentúlon…

A tavalyi döntős Philadelphia Union esélyeshez méltóan 4-1-es győzelemmel kezdte az új szezont a Columbus Crew ellen. Az első félóra végéhez közeledve némi meglepetésre a vendégek szereztek vezetést Glesnes öngóljának köszönhetően. A hazaiak még az első félidő vége előtt egyenlíteni tudnak, miután a Philly idei szezontól a tízes mezt viselő magyar légiósa, Gazdag Dániel tizenegyesből egyenlítette ki a mérkőzés állását. A második félidőben néhány perc elteltével Julián Carranza találatának köszönhetően a vezetést is átvette a Union. A hazaiak lendületes játékára egyre kevésbé volt ellenfele az ohióiaknak. A második etap derekánál Gazdag Dániel újabb gólt szerzett, miután ismét büntetőből talált be. A Philly ezt követően is szorgalmazta a támadások vezetését, és az argentin légiós ugyancsak duplázni tudott, kialakítva a 4-1-es végeredményt. A magyar válogatott középpályása a két gólján kívül a két másik találatnál egyaránt második asszisztot jegyzett, melyeket az MLS-ben számolnak.

Philadelphia Union – Columbus Crew 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Gazdag D. (45+3., 72. – mindkettőt büntetőből), Carranza (52., 80.), ill. Glesnes (28. – öngól)

 

A bajnokság aktuális állása