Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: rutinos játékost igazolt a sereghajtó – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) sereghajtó Kozármisleny csapata egy tapasztalt labdarúgót szerződtetett a szezon hajrájára…

 

Az NB II-es sereghajtó Kozármisleny hivatalos honlapján erősítette meg, hogy szerződtette a csapat nélküli Bor Dávidot.

A 28 éves szélső annak idején a Paks színeiben játszott az első osztályban is öt mérkőzést, karrierje jelentős részében a másodosztályban szerepelt. Bor 102 alkalommal szerepelt a másodosztályban a Balmazújváros, a Dorog, a Sopron, a Soroksár és a Békéscsaba színeiben, utolsó csapatát, a viharsarkiakat télen hagyta el, a következő fordulóban pedig éppen ellenük debütálhat a mislenyiek színeiben. A bal lábas labdarúgó már egy ideje a Kozármislennyel edzett és meggyőzte a szakmai stáb tagjait, hogy érdemes szerződtetni.

A Kozármisleny 28 forduló alatt szerzett 22 pontjával sereghajtó az NB II-ben, tíz fordulóval a vége előtt hat ponttal van lemaradva az osztályozós helyektől és tíz egységgel az automatikus bennmaradástól, de a csapat célja továbbra is a másodosztályú tagság megőrzése.