Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marco Rossi: “Magam sem álmodtam ilyen kezdésről”

A magyar válogatott 3-0-s győzelmet aratott Bulgária ellen az első Eb-selejtezős mérkőzésén…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a meccs utáni sajtótájékoztatón nem győzte dicsérni csapatát a fölényes győzelem után:

“Bíztam a fiúkban, hiszen láttam azt a munkát, amit a napokban végeztek, ahogy igyekeztek javítani a hibákat az észt meccs után, de magam sem álmodtam ilyen kezdésről. Az volt a tervünk, hogy az egyik oldalon mindig túlterheljük az ellenfelet, hol a jobb, hol a bal oldalon, ahol éppen érzik ennek a lehetőségét a pályán. Az első félidőben a jobb, a másodikon a bal oldalon történt meg ez inkább, de ez a játékosokra volt bízva, hol érzik ennek a lehetőségét. Szoboszlai Dominiknak és Sallai Rolandnak is megvan a szabadsága, hogy merre mozogjon, és kiválóan érzékelték ezeket a szituációkat. Ami megvolt határozva, hogy magasan letámadjuk az ellenfelet.”

“Szoboszlai Dominik, amióta a válogatottban játszik, talán most nyújtotta a legjobb teljesítményt, és a jövőben egyre inkább erre számíthatunk, hogy ő lesz majd a mérleg nyelve” – magasztalta a csapatkapitány teljesítményét.

“Tisztában vagyok Ádám Martin képességeivel, hogy milyen lendületet tud adni a csapatnak, ahogy ezt Angliában is láthattuk, és nagyon örülök, hogy most két meccsen két gólt tudott szerezni. Egyenes, őszinte srác, aki nagyon megérdemelte ezt, de ezt minden játékosra elmondhatjuk, különben nem lennének tagjai a csapatnak” – tette hozzá.

“Ebben a márciusi időszakban szerencsések és ügyesek is voltunk, de Montenegró ellen mindent a nulláról kell kezdenünk. Nagyon jól emlékszem, hogy legutóbb kikaptunk Montenegróban, tudjuk, mi vár ránk, nagyon nehéz meccs lesz” – jegyezte meg a folytatásra vonatkozóan.

“Nem tudtam, hogy a mai meccsel a győzelmek számában Mészöly Kálmánt is megelőztem, nagyon nagy büszkeséggel tölt el. Nekem nem tűnt fel, hogy az én nevemet felelgették a szurkolók, de nagyon köszönöm ezt a drukkereknek, mert ez nem mindennapi, főleg úgy, hogy a kapitány egy külföldi. Még ha nem is érzem magam itt külföldinek, talán ez az az érzelmi motívum, ami túlmutat azon, amit a pályán láthatunk” – árulta el a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott az Eb-selejtezők júniusi folytatásában Montenegróba látogat, valamint Litvániát fogadja.