Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Magyar Kupa: ismét a Győr lett a győztes

A szerda esti órákban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezték a női Magyar Kupa (Simple Női Kupa) döntőjét a címvédő ETO FC Győr és a Puskás Akadémia részvételével…

 

Az ETO FC Győr hátrányból fordítva a végére sima, 4-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen a Simple Női Kupa döntőjében.

Nagy iramban vette kezdetét a találkozó, a két csapat felváltva vezetett lendületes támadásokat, de kezdetben kevésszer forogtak veszélyben a kapuk. Az első játékrész második felében az ETO egyre inkább átvette az irányítást és többször is képes volt zavart kelteni a felcsúti kapu előtt. A győriek próbálkozásait Dannback rendre hárítani tudta, ám több lövés kijött róla és a kipattanót csak üggyel-bajjal tudták tisztázni. Bő öt perccel az első félidő vége előtt Cameron már a kapust is kicselezte, éles szögből azonban képtelen volt eredményes lenni, a lecsrogó labda a második hullámban érkező Németh L. elé került, aki azonban ajtó-ablak helyzetben rosszul találta el a labdát. Nem sokkal a szünet előtt a Puskás Akadémia szinte a semmiből szerezte meg a vezetést, miután Nagy Lili szögletét Kovács Aida bólintotta be védhetetlenül a hálóba. Ezzel a góllal a Puskás Akadémia 1-0-ra vezetett a szünetben.

A fordulást követően pár perccel egyenlítettek a győriek, Herczeg jobb oldali bejátszása után Tamila Khimich az ötös sarkáról volt eredményes. A felcsútiak cserékkel és agresszívabb letámadással próbáltak változtatni, azonban ismét az ETO vette át az irányítást. A győrieknek több lehetősége volt a vezetés megszerzésére, azonban Cameron próbálkozásánál Dannback hárított, majd Süle ziccerben rosszul vette át a labdát, ezzel elpuskázva egy jókora lehetőséget. Az utolsó tíz percen belül Süle Dóra ugorhatott ki ismét lendületből, ezúttal viszont nem hibázott, nagyszerű húzta el a labdát a kapus mellett, majd gurított az üres kapuba, így megfordította a meccset a Győr. Néhány perccel később az ETO minden kérdést eldöntött egy újabb góllal, Herczeg oldalról belőtt szabadrúgását a csereként beálló Kocsán Petra csúsztatta a hálóba. A hajrában a Puskás védelme teljesen összeomlott, több veszélyes támadást vezethettek a győriek. A rendes játékidő végén Cameron a nehézét már megoldotta, ám miután tisztára játszotta magát, a kapu mellé lőtt, majd Kovács L. lövését Dannback védte. A ráadásban Tiffany Cameron végül csak eredményes volt, miután jobbról befelé törve lőtt a rövid sarokba.

Az ETO női szakága története során másodszor hódította el a Magyar Kupát a 2022-es sikert követően.

Női Magyar Kupa, döntő:
ETO FC Győr – Puskás Akadémia 4-1 (0-1)
Gólszerzők: Khimich (49.), Süle (83.), Kocsán (86.), Cameron (90+2.), ill. Kovács A. (43.)