Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Súlyos sérülést szenvedett a Paks válogatott védője

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) elmúlt hétvégi fordulójában a Paks egykori válogatott védője súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a Mezőkövesd elleni találkozón…

 

A Paks hivatalos oldalának tájékoztatása értelmében Kádár Tamás jobb szárkapocscsontja sérült, és az elsődleges vizsgálatok még a törést sem zárták ki.

Kedd délutánra megérkezett az MR-vizsgálat eredménye, ami törést nem mutatott, azonban, mint írják: a rutinos hátvéd komplett elülső syndesmosis szalag szakadást és részleges, közepes fokú interossealis és kisfokú hátsó syndesmosis sérülést szenvedett.

“Feszülő érzés van a lábamban, rá tudok állni, de menni már csak nehezen. Egyelőre még nem lehet tudni, mennyi időt vesz igénybe a felépülés” – mondta a 33 éves védő.

Egyelőre tehát nem tudjuk, hogy az egykori 57-szeres válogatott hátvédnek mennyi időt kell kihagynia, de mivel mindössze két forduló van hátra a bajnokságból, jó eséllyel ezeken a mérkőzéseken már nem léphet pályára.