Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Frank Lampard csapata ezúttal sem tudott érdemi ellenállást mutatni, a Manchester City a Chelsea legyőzésével ünnepelte a bajnoki címét…
(Photo by Isaac Parkin – MCFC/Manchester City FC via Getty Images)
Az év elején még mindenki úgy vélte, hogy a Manchester City és a Chelsea összecsapása egy igazi rangadó lesz az angol élvonal 37. fordulójában, amely akár a bajnoki cím sorsáról is dönthet majd, azonban míg a londoniak a szezon legnagyobb csalódását nyújtották egész Európában, addig Pep Guardiola együttese friss bajnokként érkezett a mérkőzésre.
Az Arsenal tegnapi botlását követően ugyanis biztossá vált a rivális címvédése, így a kék-fehérek egy erősen tartalékos kezdővel álltak ki a Chelsea elleni összecsapáson. Az eredmények pedig így is jöttek, hiszen az irtózatosan gyenge szezont produkáló Chelsea a City b-csapata ellen sem tudott villantani, így Haaland cseréje, Julian Alvarez tudta megszerezni a győztes gólt a 12. percben, amelyet a City végül könnyűszerrel megőrzött az ünneplő hazai tömeg legnagyobb örömére.
A lefújást követően ismét elszabadult a pokol, az ünneplő tömeg a pályára rohant, ahol a szokásos bajnoki cím ünneplése is szerepet kapott a fékezhetetlen rajongók szétoszlatását követően.
A City számára nem ért véget a szezon a csapat a kupadöntőben és a BL-döntőben is bizonyíthat még a következő hetek folyamán.
Manchester City – Chelsea 1-0 (1-0)
Gólszerző: Alvarez (12.) Ill. –
Kiállítás: – Ill.–
Manchester City: Ortega – Walker, Akanji (Stones, 57.), Laporte (Rodri, 78.), S. Gómez (De Bruyne, 78.) – R. Lewis, K. Phillips – Mahrez (Haaland, 74.), Palmer, Foden – Álvarez.
Chelsea: Kepa – Chalobah, Thiago Silva, W. Fofana – Azpilicueta, Enzo Fernández, Loftus-Cheek (Chukwuemeka, 81.), Hall (Koulibaly, 81.) – C. Gallagher (Madueke, 69.) – Havertz (Pulisic, 85.), Sterling (Mudrik, 69.)
A 37. forduló végeredményei és további programja:
Szombat:
Tottenham – Brentford 1-3
Bournemouth – Manchester United 0-1
Liverpool – Aston Villa 1-1
Nottingham – Arsenal 1-0
Vasárnap:
West Ham – Leeds United 3-1
Brighton – Southampton 3-1
Manchester – Chelsea 1-0
Hétfő:
21:00 Newcastle United – Leicester City (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…