Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozik posztjáról a rutinos magyar edző

Az NB II utolsó fordulója után a Gyirmót vezetőedzője megerősítette, hogy négy év után távozik a csapat kispadjáról…

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) hatodik helyén végző Gyirmót vezetőedzője, Csertői Aurél a szezon utolsó mérkőzését követően az M4 Sport kamerái előtt közölte, hogy nem hosszabbították meg a lejáró szerződését:

“Lejár a szerződésem, nem újították meg, így szezon végén távozom. Vannak elvárások, ezeknek nem tudtunk volna megfelelni, pedig ez a realitás. De vannak lehetőségeim, ha egy kapu bezáródik, egy másik kinyílik. Az edzősors az ilyen.”

A korábban a Győrt és a Paksot is irányító 57 éves szakember 2019 nyara óta irányította a csapatot. Csertői 2021-ben feljuttatta a Gyirmótot az NB I-be, ám ott nem tudtak bennmarani és tavaly visszatértek a másodosztályba, de nem tudtak érdemben harcolni a feljutásért. Csertői az elmúlt négy szezon alatt 143 tétmeccsen ült a csapat kispadján.