Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: a DVTK sikerrel búcsúzott, a Békéscsaba kiesett – KÖRKÉP

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) utolsó, 38. fordulójának mérkőzéseit vasárnap játszották le…

 

A már biztos bajnokként pályára lépő Diósgyőri VTK győzelemmel fejezte be az idényt, miután 2-0-ra diadalmaskodott a négy vereséggel záró Haladás otthonában. A miskolciak új másodosztályú pontrekorddal, 87 ponttal végeztek. A második helyen szintén feljutó MTK Budapest ugyancsak három ponttal búcsúzott az NB II-től. A kék-fehérek a közelmúltbeli nyeretlen szériát feledtetve a Gyirmót vendégeként győztek, amely így csak a hatodik helyen zárta az idényt. Az Ajka és a Szeged egyaránt győzelemmel fejezte be a harmadik, ill. a negyedik helyezéssel záruló szezont. A Lipcsei Péter által irányított Soroksár az újabb sikerével az előkelő ötödik helyen végzett, a Pécsi MFC az utolsó két meccsét megnyerve futott be a hetedik helyen. A Siófok ugyancsak kellemes szájízzel zárt, egymást követő három sikerrel kaparintotta meg a nyolcadik helyet. A Magyar Kupa-döntős Budafok kikapott a Tiszakécskétől, így csak egy ponttal előzte meg őket a 10-11. pozícióban. A csapnivalót tavaszt produkáló ETO FC Győr ikszelt az utolsó bennmaradó helyet elcsípő Csákvárral, míg a Kazincbarcika az egygólos győzelmével ugyancsak megmenekült. Az alsóház többi csapata kivétel nélkül mind kikapott. Végül a Kozármisleny, a Szentlőrinc és a Nyíregyháza a kiesést még elkerülte és osztályozón kiharcolhatja a bennmaradást a három NB III-as bajnok ellen. Ez a három csapat a BVSC-Zugló, az Iváncsa és a Veszprém közül kap ellenfelet az egymás elleni párharcokra. A korábban elbúcsúzó Dorog mellett a mezőny másik automatikus kiesője a nagymúltú Békéscsaba lett, amely nem tudott csodát tenni az utolsó fordulóban sem.

A 38. forduló eredményei

Gyirmót – MTK Budapest 1-2
Haladás – Diósgyőri VTK 0-2
Pécsi MFC – Dorog 3-0
Soroksár – Mosonmagyaróvár 2-1
Ajka – Békéscsaba 2-1
BFC Siófok – Kozármisleny 1-0
ETO FC Győr – Csákvár 2-2
Kazincbarcika – Szentlőrinc 1-0
Nyíregyháza – Szeged 1-3
Tiszakécske – Budafok 1-0

A bajnokság aktuális állása