Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: máris bejelentkezhetnek Vinícius Juniorért? – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a nyáron komoly átalakulásra váró Paris Saint-Germain együttesénél máris felfigyeltek Vinícius Junior madridi helyzetére.

A Spanyolországban komoly botrányba és üzengetésekbe keveredő brazil szélsőre máris felfigyelt az a PSG, ahol a nyáron vélhetőn az olyan sztárjátékosoktól, mint Lionel Messitől és Neymartól egyaránt megválnak majd.

A spanyol sajtó szerint Vinícius számára anyagilag mindenképp, de még szakmailag is vonzó lehet a PSG, amely ezen helyzetét szeretné is kihasználni, így a párizsiak megpróbálhatják a csapat új arcának leigazolni a blancók brazilját. Párizsban pedig nem nehéz megjósolni, hogy Neymar és Messi távozásával Vinícius jelenleg 120 millió euróra taksált (forrás: Transfermarkt) piaci értéke sem feltétlenül jelentene gördíthetetlen akadályt.

A Real Madriddal a 2024-ig szerződésben álló 22 esztendős klasszis körül még ha nehéz is elképzelni, hogy a botrány ellenére elhagyná a spanyol fővárost, az elmúlt napokban azért igen vegyessé vált a La Ligát és még a spanyol emberek egy csoportját is rasszistaként megbélyegző Vinícius megítélése Spanyolországban, így nehéz lenne jelen állás szerint biztosat mondani a brazil játékos jövője kapcsán (…)