Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: kinevezte új edzőjét a tavalyi élvonalbeli kieső – HIVATALOS

Csertői Aurél távozása után a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Gyirmót kijelölte új edzőjét…

 

A Gyirmót hivatalos honlapján jelentette be, hogy Csizmadia Csaba lesz a csapat új vezetőedzője, akivel 2+1 évre szóló megállapodást kötöttek.

A korábbi 12-szeres magyar válogatott hátvéd az aktív pályafutása befejezése után több ízben a Budafok edzője volt, melyet az NB I-be is feljuttatott. Csizmadia azonban tavaly augusztus óta nem állt munkába.

“Nagyon boldog vagyok és köszönöm, hogy a vezetőség rám gondolt. Nagyon rövid időn belül sikerült is megállapodni. Örülök, hogy visszatérhettem Gyirmótra, mivel van kötődésem a klubhoz. Minden feltétel adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk az előttünk álló szezonban. Motiváltan és teli energiával érkeztem és biztos vagyok benne, hogy sikeresek leszünk” – nyilatkozta az újonnan kinevezett 37 éves vezetőedző.