Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: megegyezett a Milan a Frankfurt kulcsjátékosával! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóértesülések szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milannál folytatja pályafutását az Eintracht Frankfurttól távozó középpályás, Kamada Daichi.

(Photo by NESimages/Perry vd Leuvert/DeFodi Images via Getty Images)

A legfrissebb német és olasz sajtóértesülések szerint megvan, hogy hol folytatja pályafutását az Eintracht Frankfurttól távozó Kamada Daichi. A japán középpályást több csapat is csábította, többek között a Borussia Dortmunddal, a Napolival és az AC Milannal is hírbe hozták őt. Sokáig a Dortmund tűnt a befutónak, ám a beszámolók alapján Kamada végül a Milan csapatával egyezett meg a közös folytatást illetően. A források tudni vélik, hogy az egyezség azt követően született meg, hogy a Milan a Juventus legyőzésével biztossá tette, hogy jövőre is ott lesznek a Bajnokok Ligája főtábláján. A 27 éves futballista a hírek szerint 2028 nyaráig szóló szerződést fog aláírni új csapatával, a hivatalos bejelentés pedig a következő hétre várható, miután a Frankfurt lejátszotta az RB Leipzig elleni Német Kupa fináléját. Az biztos, hogy az ingyen érkező Kamada nagy fogás lenne a milánói klub számára, hiszen a japán játékos évek óta meghatározó figurája volt a német alakulatnak, amelyben idén is kiváló számokat hozott, tekintve, hogy az eddigi 46 meccsén 16 gólt és 7 asszisztot jegyzett.

Kamada Daichi 2017 nyarán került az Eintracht Frankfurt kötelékébe. A klub színeiben azóta 178 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 40 találatig és 33 gólpasszig jutott.  Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.