A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A szombati versenynap programja sem ment végig az orlandói footgolf világbajnokságon. Kevésbé bánjuk, mert úgy térhet nyugovóra a küldöttség, hogy többen is biztosan ott lesznek a keddi egyéni döntő napon, ráadásul Bacskai Bence átvette a vezetést egyéniben! Vasárnap jön a csapatverseny folytatása is, ahol a szenioriok délután minden bizonnyal már a döntőért lépnek pályára.
Heves esőzés és villámlás szakította félbe a szombati versenynapot a világbajnokságon. A hölgyek be tudták fejezni a harmadik kört és Nagy Anett hatalmasat javítva a 15. helyről várja a keddi döntő napot. A második “cut”-on is túljutott, azaz bejutott a legjobb 32-be. Az utolsó napon a top 10 is elérhető távolságba került így számára első világbajnokságán.
A szeniorok is letudták a harmadik 18 szakasznyi játékot, Lengyel Béla, Bodócs András és Balázsi Csaba ott lesz a keddi döntő körben a legjobb 48 között.
A férfiak harmadik fordulóját nem tudták befejezni a térségbe erős széllel érkező vihar miatt. Bacskai Bence (fenti képünkön) úgy kezdte meg a harmadik játéknapot, hogy 5 rúgás hátrányban volt a francia Felixszel szemben. A 14-es szakasz után viszont már kettővel vezetett a gall és az argentin Novosad előtt! A francia láthatóan nem bírta el a hatalmas előnnyel járó terhet és egyre idegesebben játszott. Talán szerencséjére, jókor jött a viharszünet. Kétpontos Bacskai-előnynél véget vetettek a szervezők ugyanis a szombati játéknak. Helyi idő szerint vasárnap 7.30-kor (magyar idő szerint 13.30) folytatják a játékosok onnan, ahol abbahagyták. Amint befejezik, a legjobb 100 marad versenyben az elsőségért a férfi “cut” után. Jelen állás szerint Bacskai mellett Tajtyi Ákos és Szabó László lesz ott a döntősök között kedden. Pontos végeredményt ebből a szempontból természetesen a megmaradt szakaszok lejátszását követően kapunk.
Vasárnap délelőtt folytatja a szenior csapat a szinte már megnyert negyeddöntőjét a norvégok ellen. Amennyiben 3-0-ról valóban megnyerik a csatát, délután jöhet is az elődöntő. A finálét és a bronzmérkőzést hétfőn bonyolítják majd.
A nap 24 órájában zajló élő közvetítést a CTV Sports biztosítja, melyet egy applikáción keresztül könnyen lehet követni.
A vb eredményei a FootGolf World Cup appon keresztül is követhetőek:
Vagy az alábbi linkekre kattintva:
A magyar érdekeltségű hírekről leggyorsabban a facebook oldalunkról értesülhet.
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…