Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A “sasok” egy mindössze 18 éves labdarúgót igazoltak a tengerentúlról, akinek nagyon jövőt jósolnak a portugálok.
A Benfica hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolták a Louisville City tehetséges hátvédjét, Joshua Wyndert. Az amerikai labdarúgóért 1,12 millió eurót fizettek a portugálok, és egy 2028-ig szóló szerződést kötöttek egymással a felek. A 18 esztendős középhátvéd az első számú kerethez fog csatlakozni.
Az U20-as válogatott játékos 2021-ben került fel a Louisville első számú keretébe, azóta 45 tétmérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 2 gólt sikerült szereznie.
Egyes sajtóhírek szerint a Benficától jó eséllyel távozó, szintén nagyon fiatal António Silva helyére lett igazolva Wynder.
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…
A Como két fiatal spanyol támadója volt a firenzei alakulat veszte…
A Juve kapusaként gyakorlatilag szinte minden trófeát megnyert a 90-es években, míg 2006-ban tagja volt a vb-győztes olasz válogatott keretének! Isten éltesse még sokáig a legendás hálóőrt!