Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A Ferencváros magyar válogatott kapusa egy beszélgetős műsorban őszintén beszélt a karrierjét övező kérdésekről…
(Photo by Rene Nijhuis/BSR Agency/Getty Images)
A Ferencváros magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes a Csisztu Sport Cast műsorában több témáról is beszélt, klubcsapatáról, külföldi ajánlatokról, valamint a válogatott következő világeseményeiről egyaránt szót ejtett.
“Én Thomas Doll első hetei alatt érkeztem, szóval gyakorlatilag együtt kezdtük a Fradiban a pályafutásunkat. Őrá jellemző volt, hogy gyakorlatilag hétfőtől péntekig vagy szombat délig nagyon jó humorú, tényleg mindenkivel nagyon pozitív, nagyon poénkodó és nagyon-nagyon közvetlen ember volt, aztán ahogy közeledett a mérkőzés kezdete, akkor egy kicsit átfordult, befeszült. Akkor volt, hogy már az első percben szétrúgta a hűtőládát a kispad mellett, szóval ő azért eléggé nagy végleteket tudott megélni” – emlékezett vissza a kezdetekre a kapus.
“Rebrov, aki tényleg végig kimért volt, megtartotta azt a három lépés távolságot a játékosoktól. Ha vereség volt, ha győzelem volt, nem volt nála nagy érzelem. Ő tényleg csak a szakmának, a focinak élt…” – folytatta.
“Aztán jött a Peter Ströger és a Sztanyiszlav Csercseszov, akik szintén megint teljesen eltérő karakterek, teljesen eltérő karizmával rendelkeznek. Az osztrák vezetőedző egy sokkal csendesebb, visszahúzódóbb ember volt, aki inkább hagyott mindenki mást érvényesülni, és abban hitt, hogy mindenki tegye bele a saját részét a munkába, és ő pedig inkább kívülről figyelt. Csercseszovval pedig ismét visszatért a mindent egy kézben összpontosítok, bár amúgy kicsit vegyítve, hiszen azért ő komoly stábbal érkezett, ezekben az emberekben maximálisan megbízik, úgyhogy ő tud csapatban is dolgozni” – értékelte korábbi edzőit a kapus.
Dibusz megerősítette, hogy évekkel ezelőtt a Hertha valóban érdeklődött iránta: “Talán 2015 nyarán lehetett volna ez a lehetőség, de istenigazából nem fordult komolyra ez a Herthás dolog. Utána egy-két olyan lehetőség volt, ami esetleg elgondolkodtathatott volna, de nem volt egyik sem annyira visszautasíthatatlan ajánlat, másrészt pedig szakmailag sem volt annyira biztos az előrelépésnek a lehetősége.”
A magyar válogatott állandó tagjaként és Gulácsi Péter váltótársaként természetesen a válogatottról is kérdezték őt:
“A legjobb pillanatom a válogatottban? Ezt nem kell sokáig magyaráznom és keresgélnem, nyilván az angolok elleni idegenbeli 4-0-ás győzelem az egy olyan történelmi pillanat volt, amihez foghatót nem vagyok benne biztos, hogy még átélhetünk. De bízom benne, hogy lesz még ennél nagyobb siker. A 2020-ról 2021-re átcsúszó Eb-n is ott voltam a keretben, sajnos ugye még pályára nem sikerült lépnem. Bízzunk benne, hogy a 2024-es Eb-re is sikerül kijutni, és akkor esetlegesen ott lehetőséget kaphatok majd, de összességében nekem már ez egy óriási dolog, hogy én a válogatott keretben ott lehetek.”
“Nyilván Gulácsi Petivel rivalizálunk valamilyen szinten, de elismerjük egymás képességeit, tudását, és tényleg tiszteljük egymást, a válogatottban segítjük egymást minden téren, úgyhogy akit éppen a szövetségi kapitány választ, azt minden támogatás megillet. De bízom benne, hogy tényleg lesz majd lehetőségem egy Eb-n, vagy akár egy vb-n szerepelni – a középtávoli cél azért a 2026-os világbajnokság” – mesélte el Dibusz.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…