A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az NB I-es kiesése után nagy átalakuláson keresztül menő Vasas egyik távozója elkötelezte magát új, első osztályú csapatához…
A Paksi FC hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette a Vasastól távozó balhátvédet, Silye Eriket.
A 27 esztendős balhátvéd a Ferencvárosban nevelkedett, melytől kölcsönben a Soroksár és a Mezőkövesd csapatait erősítette, 2020 óta pedig az angyalföldi klub játékosa volt. Silye összesen 67 élvonalbeli meccsen és 15 kupatalálkozón lépett pályára eddig csapataiban.
“Mindenekelőtt fontosnak tartom megköszönni a Vasas szerződéshosszabbítási ajánlatát, de úgy éreztem, váltanom kell, környezetváltozásra van szükségem, és szerettem volna az első osztályban maradni. Paksra pedig nagyon pozitív érzésekkel jöttem, roppant szimpatikus, amit ennél a klubnál felépítettek. Mikor megtudtam, hogy a klubvezetés és a vezetőedző szeretne a soraiban tudni, szinte azonnal igent mondtam, mivel szeretnék az egyedülálló paksi filozófia részese lenni. Ami az öltözőt illeti, nagyon várom a közös munkát, sokak voltak már csapattársak vagy akár szobatársak is, egészen biztos, hamar beilleszkedem majd. Bognár György filozófiáját kimondottan kedvelem, pláne, hogy támadó jellegű szélső védő vagyok. Remélem, tudom majd kamatoztatni a legjobb képességeimet” – fogalmazott a három évre szóló kontraktusa aláírását követően a klubhonlapnak Silye.
“Mindenképpen egy gyors, jól cselező játékost kerestünk a baloldalra, Silye Erik személyében, úgy gondolom, ezt megtaláltuk. Kívánunk számára sikeres paksi pályafutást” – tette hozzá Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!