A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Szigetországi sajtóbeszámolók szerint az angol bajnokság (Premier League) előző idényében újoncként tizedik Fulham kulcsszereplőit is felkeresték a szaúdi klubok…
(Photo by Steve Bardens/Getty Images)
Ben Jacobs információi szerint a Fulham menedzsere, Marco Silva elutasította a szaúdi Al-Ahli két évre 40 millió eurót garantáló ajánlatát, azonban Aleksandar Mitrovic beleegyezett abba, hogy a szaúdi Al-Hilalhoz szerződjön, és már értesítette is a londoniakat a távozási szándékáról.
A 46 éves portugál szakember két évvel ezelőtt vette át a csapat irányítáást, melyet a Championship bajnokaként feljuttatott az első osztályba, majd ott gond nélkül bent is tartott. Silva korábban a Hull City, a Watford és az Everton mestere volt a szigetországban, számtalan hazai csapat közt pedig a Sporting CP-t is irányította. A jövőjét továbbra is az angol fővárosban képzeli el a magas fizetést garantáló ajánlat ellenére.
A 28 esztendős szerb bombázó öt és fél szezon után hagyhatja el a Fulhamet. A 2017-2018-as idényt még a Newcastle Unitedtől kölcsönben töltötte a csapatnál, később végleg megszerezték őt. Mitrovic a Championship 2021-2022-es idényében 44 másodosztályú bajnokin 43 gólt szerzett, majd a Premier League elmúlt idényében 24 mérkőzésen 14 találatig jutott. Mindent egybevetve 205 pályára lépés alatt 111 gól került a neve mellé a Fulham játékosaként.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!