Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
A labdarúgó NB I 1. fordulójának zárásaként a Debreceni VSC a Mezőkövesdet látta vendégül.
Kevés lehetőséget hozott a mérkőzés első játékrészének első fele, miután a Mezőkövesd a stabil védekezésre rendezkedett be. A játékot a kezdetektől a Debrecen próbálta meg irányítani, de a vendégek szervezett játékával sokáig nem tudtak mit kezdeni. Az első nagyobb lehetőség a 23. percben alakult ki, amikor Dreskovic nyert meg egy fejpárbajt egy szöglet után, de a próbálkozása kevéssel elkerülte a jobb sarkot. A 27. minutumban aztán némileg a semmiből megszerezte a vezetést a Mezőkövesd! Kállai beadása után Illés lőtt kapura, ami lepattan az egyik debreceni védőről, éppen Drazic elé, aki a tizenegyespont magasságából kíméletlenül Megyeri hálójába bombázott, 0-1! Nem tartott azonban sokáig Kuttor Attila csapatának az előnye, a 33. percben ugyanis Loncar tekert 25 méterről hatalmas gólt a kissé kint álló Piscitelli kapujába, 1-1! Az egyenlítést követően is a Loki irányította a játékot, de a vezetést nem tudták megszerezni a szünet előtt.
A második játékrész is hasonló mederben kezdődött, a Debrecen volt az aktívabb, a kövesdiek pedig igyekeztek feltörhetetlen falat húzni a kapujuk elé. Ez viszont nem sikerült a vendégeknek, az 54. percben ugyanis Bódi középre tekert labdájára Loncar érkezett tökéletes ütemben, és a hálóba csúsztatta a játékszert, 2-1! A vezetés megszerzését követően is a Debrecen dolgozott ki nagy helyzeteket: a 69. percben Vajda Botond egyéni akciója végén 13 méterről eleresztett lövése a jobb kapufát találta telibe, majd Dzsudzsák kiugratása után Manrique került ígéretes helyzetbe, de Piscitelli nagy bravúrt mutatott be lábbal, így nem dőlt el a mérkőzés. A véghajrában Kuttor Attila cserékkel igyekezett frissíteni a csapatán, de ez sem hozott komoly változást, a vendégek támadása igen ötlettelenek voltak. Az utolsó pillanatokban aztán végül sikerült lezárnia a Debrecennek a 3 pont sorsát, miután Dorian Babunski kapott jó labdát, majd a rövid alsóba lőve mattolta Piscitellit, 3-1! Összességében a Debrecen jó játékot bemutatva megérdemelt győzelemmel hangolt az Alashkert elleni Ekl-visszavágóra.
Debreceni VSC– Mezőkövesd 3-1 (1-1)
Helyszín: Nagyerdei Stadion Vezette: Káprály Mihály
Gólszerzők: Loncar (33., 54.), Do. Babunski (90+2.) ill. Drazic (27.)
Sárga lapok: Lagator (64.) ill. Lukic (23.), Brtan (29.)
Kiállítás: –ill.-
Debreceni VSC: Megyeri – Manrique, Lagator, Dreskovic, Kusnyír – Romanchuk, Loncar (Ojediran 90+3.) – Vajda B. (Dzsudzsák 70.), Oliveira (Szécsi 70.), Bódi (Kyziridis 78.) – Bárány (Do. Babunski 78.) Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár, Filip – Brtan, Illés (Cseke 74.), Vajda S. – Prudnikov (Cseri 59.), Drazic, Da. Babunski (Hudák 75.) Vezetőedző: Kuttor Attila
Az 1. forduló eredményei:
Péntek:
MTK – Paks 1-1
Szombat:
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia 0-1
Újpest – Fehérvár FC 2-1
Vasárnap:
Zalaegerszeg – Kisvárda 0-2
Hétfő:
Debreceni VSC – Mezőkövesd 3-1
Szeptember 27:
Ferencváros – Kecskemét
A bajnokság aktuális állása:
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…
A Como két fiatal spanyol támadója volt a firenzei alakulat veszte…
A Juve kapusaként gyakorlatilag szinte minden trófeát megnyert a 90-es években, míg 2006-ban tagja volt a vb-győztes olasz válogatott keretének! Isten éltesse még sokáig a legendás hálóőrt!