Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
A korábbi várakozásoknak megfelelően az Újpest szerződtette a Zalaegerszeg csapatkapitányát…
Az Újpest hivatalos honlapján erősítette meg, hogy több éves szerződést kötött a Zalaegerszegtől érkező Tajti Mátyással.
A 25 esztendős középpályás annak idején a Ferencváros és a Puskás Akadémia utánpótlásában pallérozódott, majd a Barcelona akadémiáján is nagy reménységnek számított. Tajti 2018-ban a Diósgyőrhöz tért haza, majd a lengyel Zaglebie Lubin csapatában futballzoztt, innen került a zalaiakhoz 2020-ban. Az elmúlt három évben minden sorozatot figyelembe véve 88 mérkőzésen lépett pályára, fontos tagja volt az elmúlt kiírásban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelő csapatnak.
“Szeretném megköszönni mindenkinek az elmúlt három évet. Köszönöm a klubnak és az össes eddigi edzőnek és stábtagnak, akikkel eddig együtt dolgoztam, hálás vagyok nekik, hiszen sokat segítettek a karriermben és sokat tudtam fejlődni a kezeik alatt. Köszönöm a ZTE-nél dolgozóknak, akik segítették a munkánkat, illetve a csapatnak is. Nagyon jó társaságban dolgozhattam évek óta, nagyon szerettem velük lenni és velük játszani, hiányozni fognak. Természetesen köszönet illeti a szurkolókat is, akik biztattak minket az elmúlt években. Nyilván mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor több szempontból is egy új lépést kell tennie előre, így a pályafutásomat és a családomat tekintve ezt a döntést láttam helyesnek” – nyilatkozta Tajti a ZTE hivatalos oldalának.
Az irányító az elmúlt években rendszeres szereplője volt az utánpótlás válogatottaknak, az elmúlt szezonban nyújtott magabiztos szereplésével pedig egyre nagyobb eséllyel pályázhat Marco Rossi meghívójára.
Mindeközben az Újpest sérülésekkel bajlódó francia középpályása, Yohan Croizet várhatóan Zalaegerszegen folytatja pályafutását.
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…
A Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien idegenben tudott nyerni, habár a magyar válogatott játékost kiállították…