Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő FC Metz csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy meghosszabbította edzője, Bölöni László szerződését.
(Photo by Pieter van der Woude/BSR Agency/Getty Images)
Bölöni László meghosszabbította szerződését a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Metz vezetőedzőjeként.
A klub honlapjának csütörtöki híradása szerint a marosvásárhelyi születésű, 70 éves mester eddigi megállapodása jövő nyárig szólt, a hosszabbítást követően azonban 2025 júniusáig érvényes.
Bölöni tavaly nyáron vette át az FC Metz irányítását, és csapatával feljutott az élvonalba. Ez az ötödik francia csapata a szakvezetőnek, korábban a Nancy, a Rennes, a Monaco és a Lens együttesét is irányította, írja az MTI.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…