Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A magyar válogatott 2-1-es győzelmet aratott Szerbia vendégeként a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőjén…
(Photo by Srdjan Stevanovic – UEFA/UEFA via Getty Images)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kiemelte, hogy csapatának a hátrányba kerülés ellenére is volt tartása a mérkőzésen:
“Úgy gondolom, az első félidőben nagyon jól játszottunk, jól kezdtük a mérkőzést, és nem érdemeltük meg, hogy hátrányba kerüljünk. Sajnos egy nagy védelmi hibánkat kihasználta az ellenfél, de nem estünk össze, nem roskadtunk magunkba, hanem hűen tartottunk magunkat az előre kidolgozott és megbeszélt taktikához, szereztünk két gyors gólt, amivel fordítottunk. Ha ilyen erős csapat ellen futballozol, mint a szerb, akkor fel kell készülnöd, hogy szenvedni is fogsz. Talán kicsit többet szenvedtünk most, mint amennyit szoktunk, de a nagyon jó képességű hazai csapat ránk kényszerítette ezt a helyzetet. Az első félidőben jó volt a játékunk, és megérdemelten fordítottunk, a másodikban pedig szívvel játszottunk. Némi szerencse is kellett ehhez a győzelemhez, azt is el kell ismerni. Az első játékrészben mi voltunk a jobbak, a második félidőben az ellenfél fölényben játszott, de nem véletlen a győzelmünk.”
Az olasz szakember név szerint Nego Loic és Nagy Ádám teljesítményét emelte ki az értékelésében:
“Amikor elkezdtük a közös munkát öt évvel ezelőtt, nagyon másként festett a magyar válogatott. Most olyan válogatottunk van, amelyik tényleg nagyon magabiztos, de azért, mert pontosan tudjuk, mennyi munkát fektettünk abba, hogy fejlődjünk. Azok, akik most a Premier League-ben játszanak, és azok is, akik az NB I-ben. Egyetlen olyan meccsre sem emlékszem, legyen az vesztes vagy győztes meccs, amikor ne küzdöttünk volna. Akadnak játékosok, akiket ezúttal ki kell emelnem. Egyikük Nego Loic. Emlékszem, mennyien kritizálták márciusban és júniusban a játékát. A másik Nagy Ádám, akit szintén sok kritika ért. Mindketten csattanós választ adtak a mai játékukkal. Nem azt mondom, hogy ők jobbak, mint a társaik, de ők is ugyanolyan nagyszerű játékosok” – mondta el a kapitány.
“Sosem féltem a kockázatoktól, és ez olyan kockázat volt, amit vállaltam. Már hosszú ideje stabil, kiegyensúlyozott játékot mutat az MTK-ban, régóta figyeljük. 2002-ben született, nagyon fiatal és van benne tehetség. Sosem hívok meg senkit véletlenül, nem szoktam ajándékba adni senkinek a címeres mezt, Kata Mihály is rászolgált, hogy bemutatkozhatott, és megállta a helyét” – tette hozzá Kata Mihály debütálása kapcsán.
A magyar válogatott vasárnap Csehország ellen felkészülési mérkőzést játszik a Puskás Arénában, a selejtezők sora október 14-én a szerbek elleni hazai mérkőzéssel folytatódik.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot