Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban (2:30) rendezik az US Open Cup fináléját, ahol Lionel Messi a második trófeáját nyerheti az Inter Miami együttesével. A találkozót megelőzően ugyanakkor az esélylatolgatáson is túlmutat az a kérdés, hogy vajon a hétszeres aranylabdás klasszis pályára léphet-e a találkozón?!
(Photo by Carmen Mandato/Getty Images)
Mint ismert, Messi az Inter Miami legutóbbi találkozóit már kihagyta sérülés miatt, és mint az a vezetőedző, Tata Martino szavaiból is kiderült, továbbra is kérdéses az állapota.
“Az utolsó pillanatig várni fogunk Leo játékával!” – jelentette ki a meccs előtti sajtótájékoztatóján Martino.
“Leo és Jordi (Alba) már edzenek. Senki ne keresse őket a döntőig, edzeni is akkor fogunk utoljára, amikor már maguk (az újságírók) elmentek. Nehéz lesz eldönteni, hogy játszhatnak-e, de mint mondtam az utolsó pillanatig kivárunk.” – folytatta az argentin mester, azt is megjegyezve, hogy a két korábbi Barca-klasszis közül Messinek a pályára lépésére nagyobb az esély.
“Amennyiben egy bajnoki meccsről lenne szó, akkor egyikőjük se játszana. Hogy kockáztatni fogjuk-e az esetleges komolyabb sérülést? Természetsen nem, pusztán arról van szó, hogy egy döntő esetében tovább szokás várni a végső döntés meghozatalával, mint egy egyszerű bajnoki meccs kapcsán.” – jegyezte még meg Martino, aki elmondta még azt is, hogy ha csak Messin múlna, ő mindenképpen ott lenne a pályán a Houston Dynamo elleni fináléban.
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!